HIRDETÉSAmióta Oroszország tavaly bekebelezte a Krím-félszigetet, majd háború tört ki Ukrajnában, egyre többször emlegetik a második világháborút, amelynek végén nagyjából kialakult a mai világrend.
Ennek egyik fontos állomása volt a jaltai konferencia, amely hetven éve, 1945. február 4-én kezdődött a Krím-félszigeti üdülőhelyen, a Livagyija palotában. A második világháborúban szövetséges antifasiszta nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió vezetői Teherán után már másodszor ültek össze.
A három nagy egyezkedése
Winston Churchill brit miniszterelnök, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Joszif Sztálin szovjet pártállami vezető már 1943-ban Teheránban megállapodott, hogy a háborút Németország totális vereségéig folytatják.
A jaltai tanácskozás idején a szovjet Vörös Hadsereg már Közép- és Kelet-Európa nagy részéből kiűzte a németeket, Budapestet ostromolta, és megközelítette Berlint. Sztálin úgy érezte, ő diktálhatja a feltételeket. James F. Byrnes, az amerikai delegáció tagja, későbbi külügyminiszter szerint “nem az volt a kérdés, hogy mit akar a Nyugat megengedni az oroszoknak, hanem az, hogy mit engednek meg nekünk az oroszok”.
Roosevelt szovjet támogatást kért az Egyesült Államok csendes-óceáni háborújához a japánok ellen, különösképpen Japán megszállásához. Churchill forszírozta a szabad választások és demokratikus kormányok létrehozását Kelet- és Közép-Európában. Sztálin viszont szovjet politikai befolyást követelt ott, tekintettel a Szovjetunió biztonsági szempontjaira. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok érdekelt volt abban, hogy elfogadjon bizonyos szovjet javaslatokat, mert attól tartottak, hogy egyébként ellenőrizhetetlenül erősödhetnek a Szovjetunió európai pozíciói.
Döntés Németországról
A három vezető egyetértett abban, hogy el kell érni a feltétel nélküli német fegyverletételt, Németország demilitarizálását és demokratizálását.
Megállapodtak, hogy Németországot és Berlint három megszállási övezetre osztják (később az amerikai és az angol övezetből kihasított részekből létrejött egy francia zóna is).
Németországot a szövetségesek jóvátételre kötelezték, bár ennek mértékét még nem konkretizálták, a háború utáni egyeztető testületként felállították a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot. Egyezség született arról is, hogy a háborús főbűnösöket nemzetközi bíróság elé állítják.
A lengyel kérdés
A találkozó egyik központi témája a lengyel kérdés volt. A Moszkva-barát lengyel kormányt hivatalban hagyták, csak az angolok kérésének megfelelően ki kellett bővíteni az az emigráns londoni lengyel kormány néhány tagjával, és más, nem kommunista politikusokkal.
Ami a határokat illeti, a Szovjetunió megtarthatta a Molotov–Ribbentrop-paktum által annektált kelet-lengyelországi területeket. Lengyelországot nyugaton a németek rovására kárpótolták, így később az Odera és a Neisse folyókig terjesztették ki határait.
Az ENSZ és Japán
A jaltai tárgyalásokon született döntés az Egyesült Nemzetek Szervezete alapító konferenciájának összehívásáról. Sztálin kötelezettséget vállalt arra, hogy az európai háború vége után három hónappal hadat üzen Japánnak, de ennek feltételeként szabta, hogy a szövetségesek elismerik a Mongol Népköztársaság függetlenségét, a Szovjetunió megkapja Dél-Szahalint és a Kuril-szigeteket, Port Arthur támaszpontját és mandzsúriai vasútvonalak ellenőrzési jogát.
A vezetők rivalizálására jellemző, hogy arról is vita volt, melyik ábécé szerint írják alá a konferencia záródokumentumát. Sztálin az orosz ábécét javasolta, Churchill viszont ellenezte azt, mert aszerint az ő aláírása lett volna az utolsó. Végül engedtek neki, így az angol ábécé szerint a brit kormányfő aláírása került az első helyre.
Sztálin sikere
A jaltai konferencia Európa felosztásának szinonimája lett, jóllehet a nyolcnapos tanácskozáson a háború utáni érdekszférákról egyáltalán nem esett ott szó.
Kelet-Európa nem a jaltai megállapodás miatt került a szovjet blokkba. Sztálin és Churchill már 1944 októberében Moszkvában felvázolta egy papírfecnin, hogy az ütközőzónában lévő országokban mekkora súlyuk lesz a szovjeteknek és az angolszászoknak.
A „három nagy” kinyilvánította, hogy „minden népnek joga van arra, hogy megválassza azt az államformát, amelyben élni akar”. A szovjetek azonban az általuk megszállt országok közül csak Magyarországon és Csehszlovákiában engedélyeztek szabad választásokat, de azok eredményét sem tartották tiszteletben. Két-három év telt el, mire legördült a vasfüggöny: szovjet nyomásra kommunista rendszerek kerültek hatalomra Kelet-Európában.
Tehát nem a jaltai egyezmények, hanem azok megsértése vezetett a kettéosztott Európához és a hidegháborúhoz, és ebben a nyugati vezetők tévedései és mulasztásai is közrejátszottak.