Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Dominique Strauss-Kahn: sztárpolitikusból vádlott

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Dominique Strauss-Kahn: sztárpolitikusból vádlott

Akár francia elnök is lehetett volna Dominique Strauss-Kahn. Az egykori miniszter és IMF- igazgató karrierje azonban megtört, miután több, nagy médiafigyelmet kiváltó ügybe is belekeveredett.

Ezúttal az úgynevezett Carlton-ügyben kell bíróság elé állnia. A per hétfőn kezdődik, és várhatólag három hétig tart. A DSK-nak becézett férfire akár tíz év börtönt is kiszabhatnak üzletszerű kerítésért és prostitúcióra kényszerítésért.

Az ügyben 2012 márciusában vádolták meg az egykori államférfit- az ügyészség szerint a politikus és partnerei prostitúciós hálózatot üzemeltetettek a Lille-i Carlton hotelben.

DSK egyik védője azt mondta, védence elutasítja az ellene felhozott vádakat:

- Halvány fogalma sem volt róla, hogy a nők, akikkel találkozott, prostituáltak lehetnek.

A nyomozók szerint azonban a francia média által bulikirálynak keresztelt férfi tudta, hogy az általa szervezett partikon hivatásos kéjhölgyek voltak jelen. A perben 13 másik vádlott is van: a Carlton hotel vezetői, helyi üzletemberek és még rendőrök is.

Közben oknyomozó újságírók kiderítették: Nicolas Sarkozy akkori elnök tudott a vádlott orgiáiról, hiszen illegálisan lehallgattatta DSK telefonjait.

De vajon miért?

Ezidőtájt Dominique Strauss-Kahn valódi fenyegetést is jelenthetett volna Sarkozy elnök számára: ő volt az IMF vezetője, és az ellenzéki szocialisták kedvenc elnökjelöltje.

A rossz sajtó ellenére is erős esélyesnek számított a 2012-es francia elnökválasztáson.

A közvéleménykutatások azt jósolták: megelőzi majd Sarkozyt. Úgy gondolták, ő az egyetlen, aki képes erre.

És ekkor derült égből villámcsapásként jött a botrány…

2011 májusában DSK-t bilincsben vezették el a New York-i rendőrök a JFK repülőtérről, ahol az Air France menetrend szerinti járatával Párizsba akart hazarepülni. Sokan emlékeznek a képekre, ahogyan a férfi megszégyenítve, bilincsben elhalad a tévétársaságok kamerái előtt.

Egy szobalány ugyanis azzal vádolta meg az akkor még IMF-vezért, hogy szexuálisan zaklatta őt a manhattani Sofitel szálló elnöki lakosztályában.

Az alkalmazottat, Nafissatou Diallót kórházba szállították, ahonnan ellátása után hazaengedték.

DSK a bíróságon ártatlannak vallotta magát, és hevesen tiltakozott a gyanúsítás ellen. Ez nem segített rajta, a nemzetközi botrány miatt le kellett mondania az IMF vezetéséről.

Óvadék ellenében elzárását házi őrizetre változtatták, a manhattani szállodában várta ügye lezárását.

A vádakat végül ejtette a bíróság, mert a szobalány szavahihetősége megingott.

A felmentés ellenére az ügy lerombolta a férfi politikai karrierjét.

Az elnökválasztást végül Francois Hollande nyerte. Strauss-Kahnt felesége végig támogatta, később azonban elváltak.

Új partnere van, és most a magánszférában dolgozik üzleti tanácsadóként.