rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lapo Elkann: Amit akarok, azt képes vagyok elérni.


the global conversation

Lapo Elkann: Amit akarok, azt képes vagyok elérni.

Elegáns lázadó és a híres olasz Fiat-család örököse. De Lapo Elkann emellett dizájnújításairól, divatérzékéről és pörgő magánéletéről is ismert. Megbeszéltük vele, milyen az élet a napos oldalon.

  • euronews: Mesélne arról, milyen egy ilyen dinasztiában, az Agnelli-dinasztiában, vagy ahogyan nevezik, Olaszország első családjában felnőni?*

- Ma, ha magamról kell beszélnem, inkább Lapóról szeretek beszélni, nem pedig az Elkannokról, az Agnellikről, vagy a dinasztiáról, esetleg a családi vállalatokról. Merthogy az az igazság, hogy az én életem már valami más.

- Nehéz volt alkalmazkodni ahhoz az ismertséghez, hírnévhez, amiben felnőtt?

- Nem mondhatnám, hogy ez egy kemény dolog lenne. Érdekesség szempontjából én ezt inkább egy ugródeszkához hasonlítanám, vagy egy létrához, egy vicces létrához, fokokkal. Az igazság az, hogy magamnak is csináltam egy létrát, amit meg kellett másznom, mindamellett persze ott volt a családi létra is. Az emberek azt gondolják, hogy minden az ölembe hullott. De az igazság az, hogy lehet az embernek egy neve, egy jól csengő vezetékneve, pénzzel tele bankszámlája, de ha valami sajátot akar építeni hosszú távra, és ehhez nem teremti meg maga az alapokat, halott embernek számít.

- Nézőink az interneten kérdezhettek öntől. Kevin Borg azt akarta megtudni, hogy mi az igazi szenvedélye, a legnagyobb szenvedélye. Az autók? A divat? A stílus? Vagy a Juventus? Van kedvence?

- Igen, az autók.

- Ismert, hogy komoly szerepe volt a Fiat Cinquecento újradizájnolásában. Ezután viszont otthagyta a céget. Mennyire volt ez nehéz döntés?

- A Fiat 500 komoly eredmény volt szakmailag is, személyesen nekem és a csapatnak is, amely dolgozott ezen.

- De miért nem akart maradni és folytatni a munkát a Fiatnál ezután?

- Tudja, soha nem hagytam el a Fiatot. Merthogy továbbra is én vagyok a vállalat legnagyobb részvényese a bátyámmal és a húgommal közösen. Szóval, mint részvényes soha nem hagytam el a céget, és nem hagytam el támogatóként sem. De különösen boldog vagyok, hogy felépíthettem saját vállalkozásaimat. Ha nem hoztam volna létre saját cégeimet, soha nem tudtam volna meg, mekkora elégedettséget okoz, hogy képes vagyok sajátot alkotni. Mást, mint amit a családtól megörököltem.

- Azt mondja, teljes szívével vállalkozó. Hihetetlenül sokat utazik, szinte állandóan az Egyesült Államok és Európa között ingázik. A mostani, gazdaságilag nehéz időszakból ön szerint a vállalkozások szempontjából milyen tanulságokat érdemes levonni? Tanulhatunk a másiktól?

- Amit én Amerikából hoztam magammal, az a gyakorlatiasság. Hogy nincs mellébeszélés, direktnek kell lenni. Ezt nagy bánatomra Európában kevésbé lehet megtapasztalni. Amit pedig Európából hoztam magammal, az a szenvedély. Ezt Európából, Olaszországból kaptam. A szenvedély, a lelkesedés egy termék vagy egy projekt fejlesztése vagy megalkotása iránt. De rend, szervezettség, fegyelem és rendszer nélkül – amelyre mind szükség van egy vállalat létrehozásánál, persze megfelelő emberekkel és csapatmunkával együtt – az egész nem tud működni.

- Fiatalokkal dolgozik együtt. Milyen tanácsokat adna fiatal vállalkozóknak?

- Az élet olyan lehetőségeket és esélyeket adott nekem, amilyeneket más fiatalok valószínűleg nem nagyon kapnak. Szóval nagyon könnyű nekem ebből a kényelmes székből beszélni. Az én szerény személyes tanácsom a fiataloknak annyi, hogy mindenekelőtt legyenek felkészültek, mert a munka világa egy háborús világ. Ha valaki azt gondolja, hogy van egy jó ötlete, legyen tisztában azzal, hogy mindig lesz valaki, akinek van egy ennél is jobb. Szóval, legyenek felkészülve a harcra. És a harc nem háborút jelent, hanem inkább egy kihívást önmagunknak. Még ha azt gondolod magadról, hogy felkészült is vagy, mindig lesz valaki, aki még nálad is felkészültebb. Ha azt gondolod, hogy az ötleted jó és okos, akkor is fejleszd tovább, mert mindig lesz valaki, aki több új tartalommal jelenik meg, mint amit te a piacra hozol. És ha a harcaidat egy csapattal közösen tudod megvívni, az mindig könnyebb, mint egyedül. Úgyhogy, ha mondjuk franciaként van lehetőséged tanulni, megkapaszkodni vagy fejlődni az Egyesült Államokban, ki ne hagyd, tedd meg. Ha ugyanerre Kínában van lehetőséged, ragadd meg az esélyt. Minél nemzetközibb a fiatalságod, annál jobb lehetőségeid lesznek az életben.

- Ismét egy nézői kérdés. Karolita arra kíváncsi, mit gondol Olaszország jövőjéről, a fiatalokról, és a Made in Italyról, vagyis az ott készült termékekről?

- Cégemnél, a csak olasz termékekkel foglalkozó Italia Independent Groupnál nagy célokat tűztünk ki és értünk el. Nyugodtan mondhatom, hogy a semmiből kezdtük az egészet öt évvel ezelőtt. Aztán tavaly júniusban robbantottunk. Amit ígértünk, leszállítottuk, amit mondtunk, megcsináltuk, bármit is állítottunk, megpróbáltunk mindig mindent jobban csinálni annál. Inkább azt mondom, azt kívánom és remélem, hogy a semmitmondó, csak a gyártás helyét jelentő Made In Italy helyett használjuk az “Olaszországban alkották”, “olasz mesterek terméke” vagy az “olasz elképzelések alapján készült” jelzést.

- Nagyon lelkes az egyedi igényre szabásért. Gondolja, hogy ha a stílust, a trendeket nézzük, ez a jövő?

- A mai világ már nem olyan, hogy valamit kellene csinálni. Csak olyan, hogy meg kell tenni.

- És ezt mindenki megteheti?

- Az attól függ, ki vagy. De az önmagunk megkülönböztetése másoktól az olyan valami, olyan igény, amelyet egy pincér vagy egy takarítónő is akar. Nem az számít, hogy fizetésben kifejezve hol helyezkedsz el a társadalomban. Az számít, hogy mindenkinek vannak álmai, mindenkinek vannak céljai, és mindenkinek joga van ezekhez, ezek teljesítéséhez.

- Világszerte stílusikonnak is tartják. Kaptunk egy kérdést Joe-tól: mi volt az első inspirációja a szabászatban, mi volt az első stílusihlete?

- Azt mondanám, hogy a ruhatervezésben és kivitelezésben a legelső inspirációkat az autók látványterveiről, tervrajzairól kaptam. Azokról, amiket még Sergio Scaglietti csinált az ötvenes-hatvanas években. Ő egy híres “carozierre”, vagyis egy autódizájner volt. Ő tervezte a klasszikus, régi Ferrarikat, a duplaárnyalatú autókat, és bizonyos autószíneket is. Ezeket én is felhasználtam ruháknál és más olyan termékeknél is, amelyeknek semmi közük az autóiparhoz.

Életrajz

  • Lapo Elkann 1977. október 7-én született New Yorkban. Olaszország egyik leghíresebb családja, a Fiat-birodalom tulajdonosa, az Agnelli-dinasztia egyik örököse. De Lapo saját jogán is világszerte ismertté vált dizájnötletei és fejlesztései miatt, ráadásul emellett stílusikonnak is számít. Mielőtt otthagyta a Fiatot, ő vezette az olyan klasszikus autómárkák, mint a Fiat Punto vagy a Fiat 500 újratervezését. Jelenleg az LA Holding és az Italian Independent elnöke.
  • Lapót gyakran emlegetik az Agnelli-család fenegyerekeként, amolyan fekete bárányként, aki gyakran szerepel a pletykalapokban is. Így nyilvánosságra került az is, hogy 2005-ben majdnem meghalt kábítószer-túladagolásban. De azóta újraépítette magát, és ma már sokkal inkább a szakmai sikereiről szólnak a hírek, mint magánéletéről.


- Vagyis összehozott két világot.

- A dolgok keresztezése kulcsfontosságú számomra vállalkozóként és kreatívként is. Szeretek összehozni olyan iparágakat, amelyek soha nem foglalkoztak egymással.

- Beszéljünk a futballról. Épp egy dokumentumfilmet készít a családja tulajdonában lévő Juventusról. Ez a kőkemény valóságról fog szólni vagy a csapat történelmének romantikus feldolgozása lesz?

- Először és mindenekelőtt a Juventus egy olyan csapat, amely nagyon régóta része a családom történetének, tulajdonképpen része a családi örökségnek. És büszkén mondhatom, hogy több mint száz éve az. Ez a dokumentumfilm sok jellegzetességet mutat majd be a sport oldaláról, a boldogabb időkből, a szomorúbb időkből, a győzelmekről, a vereségekről, a halálokról. Minden benne lesz.

- De nem csak a futballpályán zajlott az élet, gondolok itt a bundabotrányokra. Volt, hogy újragondolták kapcsolatukat a Juventusszal?

- Azt hiszem, meg kell néznie a filmet. Ha alaposan megvizsgálja, hogy mit közvetített az ügyről a média, a híradók akkortájt, látni fogja, hogy a Juventus nem is jött ki annyira rosszul a dologból, mint a többi csapat. A Juventus, más csapatoktól eltérően főnixmadárként azonnal feltámadt. És ez jelentős különbség a többiekhez képest.

- Menjünk vissza az időben valamelyest. Dolgozott együtt Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszterrel is: 2001-ben egy évig a személyi titkára volt. Hogyan jött ki vele? Nem tűnik feltétlenül olyan személyiségnek, akivel könnyű lehet kijönni.

- Azt hiszem, Henry Kissinger talán a legfontosabb személyes támogatóm, mentorom az életben. Szakmailag annyit tanulhattam tőle, mint soha senki mástól. Ő egy olyan ember, akinek mindig is hálás leszek. Ő egy olyan valaki, akinek rengeteg mindennel tartozom úgy emberileg, mint szakmailag. Hihetetlen, hogy milyen ember főnökként, és hihetetlen, hogy milyen ember barátként. Ráadásul éppen életem talán legrosszabb időszakában dolgoztam mellette, akkor, amikor meghalt a nagyapám. Ez egy borzasztóan nehéz, bonyolult időszaka volt az életemnek.

- Mi volt a legfontosabb lecke, amit tőle tanult?

- Lehetek nagyon őszinte? Bizonyos emberi kapcsolatok gyönyörűségét az ember jobb, ha megtartja magának, és nem osztja meg a kamera előtt vagy az újságokban.

- Élete a pletykalapok nyilvánossága előtt zajlik. Felnőtt életében a mélypont valószínűleg 2005-ben volt, amikor majdnem meghalt kábítószer-túladagolásban. Ez egy szükséges löket volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol most tart? Hogy az lehessen, aki most?

- Nem mondom, hogy ez kellett bármihez is, mert a szomorúság, a dráma és bizonyos dolgok biztosan nem lehetnek szükségszerűek. De szerencsére ez már a múlt, véget ért, lezárult. De régi igazság az, hogy fájdalom nélkül nincs haszon. Ez egy elég hülye mottónak tűnhet, amit nagyon könnyű használni, de az az igazság, hogy ha nem mész keresztül nehézségeken, nem fogod megérteni az élet örömeit. Persze, nem azt mondom, hogy mindenkinek keresztül kell menni azon, amin én, ezt a legádázabb ellenségemnek sem kívánom. De tény, hogy ez velem megtörtént, része a történetemnek, egy olyan teher, amit cipelek magammal. Nem szégyellem, része volt az életemnek, része annak, aki voltam. Része a múltamnak.

- Eljutottunk egy még ennél is nehezebb témához. Nemrég vallotta be, hogy gyerekként egy bentlakásos iskolában szexuálisan bántalmazták. Miért döntött úgy, hogy eljött az idő nyilvánosan is beszélni erről?

- Az az igazság, hogy ez a dolog ingerültté tette az életemet bizonyos szempontból. Ezért gondoltam azt, hogy ha beszélek róla, azzal talán segíthetek másokon. Ha már olyan szerencsés az ember, hogy sok mindene van, szerintem vissza kell adni belőle valamit az embereknek. És ez a visszaadás nemcsak a vezető szerepre vonatkozik, nemcsak egy vállalaton vagy a családon belüli visszaadásra, de személyesen az emberre, a személyiségre, az egyéniségre. Aki igazából az életben vagy. Ha az életedben, az életpályád során valamikor megteheted, hogy segíts, hogy támogass másokat, fontos, hogy megtedd ezt. Ezért döntöttem én is, hogy előállok ezzel.

- Azt mondja, hogy már a saját lábára állt, a saját életét irányítja. Mit gondol, mit várhatunk öntől a követlező tíz évben?

- Sokat. Ha Isten megenged nekem még tíz évet, ha az élet ad nekem még tíz évet, azt hiszem, a világ minden alázatával együtt a határ a csillagos ég. Az élet két részből áll. Én máris nagyon sokat elértem szakmailag. De jócskán van még mit kezdenem a magánéletemmel, és remélem, erre a következő tíz évben lehetőségem lesz. Ez vonatkozik mondjuk a gyerekekre, és arra is, hogy megtaláljam az igazi nőt. Ez utóbbi enyhén szólva nem volt az erősségem az életem eddigi 36 évében. Szakmailag nincs bennem félelem vagy kétség. Amit akarok vagy amiről álmodok, azt képes vagyok elérni.