rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Már csak a fekete doboz oldhatja meg a malajziai repülő rejtélyét


Insight

Már csak a fekete doboz oldhatja meg a malajziai repülő rejtélyét

Versenyfutás az idővel: 30 napig küldi a rádiójeleket egy repülőgép fekete doboza, ennyi idő alatt kell megtalálni a lezuhant malajziai gép adatrögzítőjét is a hatalmas és mély Indiai-óceán talapzatán.

A Malaysia Airlines Boeing 777-200-as gépe március 8-án, helyi idő szerint 0 óra 41 perckor szállt fel Kuala Lumpurból Peking felé. A pilóták 1 óra 19 perckor elköszöntek a malajziai földi légiiránytástól, “Minden rendben, jó éjszakát” hangzott az utolsó üzenet. A következő, vitenámi légiforgalmi körzetbe már nem jelentkezett be a gép. Addigra kikapcsolták a repülő műszaki állapotáról, helyéről és a repülési magasságról időszakosan adatokat küldő automatikus rendszereket. Erre valamikor 1 óra 7 perc és 1 óra 37 perc között kerülhetett sor.

2 óra 15 perckor érzékelte utoljára a gépet egy katonai radar: akkor Malajziától 300 kilométerrel észak-nyugatra járt a repülő. Hat órával később, 8 óra 11 perckor volt még egy észlelés, de ez csak napokkal később derült ki. Ez alapján a járat az Indiai-óceán felé vette az irányt. Március 20-án, 12 nappal a felszállás után, a vízen úszó gyanús tárgyakat fényképezett egy műhold a Malajziától 5 ezer, az ausztrál Perth városától 2300 kilométerre lévő tengeri területen. Ezt erősítette meg egy másik műhold -társaság, az Immarsat rendszere is.

- Ez az első alkalom, hogy felkértek bennünket egy eltűnt repülő vagy hajó helyének azonosítására egyetlen apró rádiójel alapján. Vakon kellett dolgoznunk, egy olyan egyedülálló módszerrel, amelyet eddig még soha sem használtak – magyarázta a műholdat üzemeltető Immarsat külkapcsolati alelnöke.

Ha ezek az adatok rendelkezésre álltak volna a gép eltűnése után rögtön, még sikeres lehetett volna egy mentőakció.

- Felderítő gépeket lehetett volna kiküldeni – véli Chris McLaughlin. Mint mondja, elképzelhetetlen, hogy a repülőt ne találták volna meg, hiszen a távolsági hajójáratoknak is hatóránként azonosítaniuk kell helyzetüket.

A Malaysia Airlines gépének rejtélyére a megoldást már csak a roncsok és a fekete doboz adhatja meg. Ezeket az Air France Rió-Párizs járatának esetében a szerencsétlenség után két évvel fedezték fel, az Atlanti-óceán mélyén.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Insight

Obama látogatására készül Brüsszel