NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az EP aggódik a török demokrácia miatt

Erdogan elnök Ankarában
Erdogan elnök Ankarában Szerzői jogok AP/Turkish Presidency
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kérdés, hallgat-e majd a török elnök a brüsszeli képviselőkre.

HIRDETÉS

Vitát tart kedden a török demokrácia állapotáról az Európai Parlament. A képviselők várhatóan egy állásfoglalást is elfogadnak majd, amely elítéli a jogállamiság leépítését. Elemzők szerint az unió szavahihetősége forog kockán az ügyben.

Kellemetlen perceket okozhat Erdogan elnöknek az Európai Parlament keddi vitája az emberi jogok törökországi helyzetéről. A képviselők álláspontja valószínűleg jóval durvább lesz az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács pozíciójánál. Korában az amerikai külügy és a civilek jelentéseiben is az szerepelt, hogy Törökországban drámai módon leépült a jogállamiság.

"Már több esetben láthattuk, hogy az elnök véleménye a döntő. Ezért az ügyészek nem csak alkalmazzák azt, amit az elnök mondott, hanem népszerűsítik is azt. Ez pedig kétségbeesést eredményez a törökök körében, hiszen bárkit börtönbe zárhatnak bármiért" mondta a Carnegie Europe elemzője, Marc Pierini.

Az igazságszolgáltatás feletti hatalomátvétel az ellenzékiek és civilek elleni eljárások tömegéhez vezetett. Az ügyek jó részében semmilyen bizonyíték nem szerepelt a vádak mögött a Human Rights Watch szerint. Az áldozatok között vannak újságírók, politikusok és aktivisták is.

"Sokan közülük eltűntek a börtönökben, miközben a hatóságok ellenőrzése lazult a szükségállapot felfüggesztése után. Sok jelentés készült a börtönökben zajló kínzásokról, nagyon aggódunk emiatt" - mondta a Stockholmi Egyetem professzora, Paul Levin.

A bírálatok ellenére is felkereste Erdogan elnököt a bizottság és a tanács elnöke nemrég. Brüsszel szerint az útra szükség volt azért, hogy felvessék a jogsértéseket. 

"Szerintem egy vicc az, amikor az uniós vezetők megismétlik hogy aggódnak a törökországi helyzet miatt. Az ilyen kijelentéseknek már nincs meg az a súlyuk, mint régen" - tette hozzá Paul Levin.

Azonban az Európai Unió továbbra is Törökország legnagyobb kereskedelmi partnere, ezért Erdogan érdeke az, hogy ne legyenek kereskedelmi szankciók.

"A törökök gyenge oldala a gazdaság. A gazdaság pedig lefelé tart a lefolyóba. Erdogan korábban sikeres volt az alsó-középosztály megteremtésében, de most már nem ez a helyzet" - mondta Marc Pierini.

A következő török általános választás 2023-ban lesz.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Diktátornak nevezte Erdogant az olasz kormányfő

22 puccsistát ítéltek életfogytiglani börtönre Törökországban

Európai pártok és környezetvédelem: támogatóktól az őskövületekig