NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
Az évszázados mongóliai Nadám-verseny nézők nélkül

Videók. Az évszázados mongóliai Nadám-verseny nézők nélkül

Nyolcszáz éves fennállása óta először rendezték meg nézők nélkül a hagyományos mongol sportok vetélkedőjét. A Nádam-verseny az írásos feljegyzések szerint Dzsingisz kán korából származik. A korábbi években nézők tízezrei voltak kíváncsiak a hagyományőrző megmérettetésre, amelyen lovaglásban, íjászatban és birkózásban mérik össze erejüket és tudásukat a versenyzők. Az idén legfeljebb a tévén szurkolhattak a rajongók. A Kínával ás Oroszországgal körülvett országban egyébként mindössze 237 fertőzöttet regisztráltak, haláleset nem volt. Erdenebad Badam, az ulánbátori utcai árusok egyike a zárt körű rendezvény miatt az idén szokásos bevétele nélkül maradt. Azt mondta: a Nadámra fordított támogatás helyett a pénzt szét kellett volna osztani a rászorulók között. Az 55 éves kereskedő hozzátette: neki szinte a betevő falatra sem futja.

A legfrissebb videó