NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A brit népvezér, Jeremy Corbyn

A brit népvezér, Jeremy Corbyn
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Négy év alatt a „pincéből” hozta fel a Munkáspártot, de a Downing Street kulcsait még nem vághatta zsebre.

HIRDETÉS

Intézmény-ellenes, a konvenciók rombolója, populista - gyakori jelzők, amikkel Jeremy Corbynt, a nép hangján szóló, baloldali politikust illetik. Kevés politikus meri állítani, hogy nála jobban érti a választópolgárokat. Erről nehezebb meggyőznie politikus társait.

2015-ben került a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt élére. Azóta túlélt egy belső puccskísérletet, ami akkor szerveződött ellene, amikor pártját a brit politika bal szélére irányította.

És folytatta szocialista programját és retorikáját akkor is, amikor pártjából sokan azt kérték tőle; fogalmazzon árnyaltabban, politikushoz méltóan.

Több mint 3 évtizede parlamenti képviselő. Azelőtt szakszervezeti vezető volt, és mindig a munkavállalók jogaiért, a közszolgáltatások színvonalának emeléséért dolgozott. Erős háború-ellenes üzeneteket fogalmazott meg.

Ezért kemény konfliktusokat is felvállalt. Például amikor Tony Blair közreműködött az iraki megszállásban.

Hangos kritikusa Izrael politikájának. Azzal vádolják; lehetővé tette, hogy az antiszemitizmus otthonra leljen a Munkáspárton belül. Ezt ő maga tagadja.

Bírálóinak további támadási felületet ad és indulatokat gerjeszt azzal, hogy a terrorcselekményeket - gyakran - némi "spéttel" ítéli el.

Mindennek ellenére rendkívül népszerű a választók körében. "Nagypapa stílusa" is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt választások során 20 pontos mínuszból 2 pontos lemaradásra hozza fel pártját.

A Downing Street kulcsait ugyan még nem vághatta zsebre, de sikeres kampányait riválisai, ellenfelei is méltatják.

A brexit ügyében önmagával is harcolt. Jól ismert euroszkepticizmusáról. Mégis azt állítja, a maradásra szavazott 2016-ban.

Brexit-politikája most a brüsszeli házasság életben tartására irányul, de a döntést a britek kezébe akarja adni.

Corbyn a 70 éves népvezér, a nép politikusa. Talán, a nép miniszterelnöke...

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A brit Munkáspárt felfüggesztette volt elnökét, Jeremy Corbynt

Törvénymódosításra készül London a belfasti parlament visszaállítása érdekében

Két év után újra összeülhet az észak-ír parlament