NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hibrid fenyegetésekre készül az unió

Hibrid fenyegetésekre készül az unió
Szerzői jogok Kacper Pempel
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kimondatlanul az Oroszországot tartják a legnagyobb veszélynek

HIRDETÉS

Európa kiszolgáltatott a hibrid fenyegetéseknek.

Egyes államok gyakran használnak félrevezetést, gazdasági zsarolást, vagy támadnak logisztikai pontokat, hogy gyengítsék Európát.

Az Európai Bizottság fellépne ellenük.

"A munka része az is, hogy felhívjuk a figyelmet az ilyen veszélyek létezésére. Javítanunk kell a képességeinket a válaszadásra, hogy szükség esetén lépni tudjunk" - mondta az Európai Bizottság szóvivője, Maja Kocijancic.

Az uniós szakértők a Krím 2014-es megszállását tartják a hibrid hadviselés egyik példájának. Akkor a katonákon nem volt azonosító és álhírek áradata bizonytalanította el a közvéleményt.

"Az európaiak nem kifejezetten a krími események lemásolásától tartanak, inkább más fedett tevékenységektől. Finnországban például olyan vállalatok vásároltak fel ingatlanokat, amelyekről később kiderült, hogy kapcsolatban állnak Oroszországgal" - mondta egy szakértő, Gustav Gressel.

Az Európai Unió egészére nézve mekkora a fenyegetés? - kérdezte riporterünk. 

"A közös piacban, a Schengeni övezetben a cégek működési engedélye nem korlátozódik egy országra. Vagyis az ilyen cégek, társaságok, pénzügyi szervezetek legitim módon működhetnek szerte az Európai Unióban."

Az unió olyan erős a hibrid fenyegetéssel szemben, mint a leggyengébb láncszeme - tette hozzá a szakértő.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá

Az EU védelme még az euroszkeptikusok számára is prioritás: exkluzív közvélemény-kutatás