NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

6 dolog, amit tudni érdemes az EP-választásokról

6 dolog, amit tudni érdemes az EP-választásokról
Szerzői jogok REUTERS/Bernadett Szabo
Szerzői jogok REUTERS/Bernadett Szabo
Írta: Pálfi RitaBozsik Dániel
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az EP-választások pár percben.

1. Elvesztette többségét a két hagyományos nagy párt

Megosztottabb lesz a következő Európai Parlament, és mivel mindkét hagyományos nagy frakció az EPP és a szociáldemokratáké is jelentősen kisebb lesz, így nem lesz meg a többségük sem már.

2. Liberális és zöld erősödés

HIRDETÉS

A Guy Verhofstadt vezette ALDE a harmadik erő az EP-ben és jelentősen erősödött. A zöldeknek pedig, többek közt a német második helyüknek köszönhetően, még a negyedik hely sem elképzelhetetlen. Nagy versenyben vannak a Salvini-féle új szélsőjobb szövetséggel.

3. Magyarországon az ellenzéki pártoknál voltak meglepetések

A Fidesz nyert a voksok kicsit több mint 50 százalékával, ahogy erre számítani lehetett. Felborult viszont az erőviszony az ellenzéki pártok közt. A Demokratikus Koalíció és a Momentum a vártnál jobban szerepelt, míg az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik rosszabbul.

Ennek lehetséges okairól ide kattintva olvashat többet.

4. Jól szerepeltek az EU-szkeptikusok az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Olaszországban

Az egyértelmű, hogy Nigel Farage és frissen alapított pártja az egyik legnagyobb győztese a választásoknak. Azonban nincs egyedül, az olasz Matteo Salvini pártja a Liga is rendkívül jól szerepelt. Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének sikerült megismételnie a 24 százalékos eredményt idén is. Ezzel Emmanuel Macron elnök pártjának Renaissance nevű listája előtt egy kicsivel végzett a szélsőjobboldali párt.

5. Rekordmagas részvételi arány - megerősítés az Európai Parlamentnek

Az átlagos részvételi arány 50,95 százalékos volt, magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Ez azt is jelenti, hogy hiába volt rekordmagas Magyarországon a voksolók aránya, ez a középmezőnyköz volt elég. Belgiumban és Luxemburgban szemmel láthatóan kötelező a voksolás. Ami talán a táblázatból nem annyira nyilvánvaló, hogy Bulgáriában, Cipruson és Görögországban is.

Forrás: MTI

A magas részvétel azt is jelenti, hogy az új európai parlament a korábbinál sokkal erősebb választói legitimációval kezdheti meg a munkáját.

6. Az este legnagyobb győztesei

A legnagyobb arányban a máltai kormánypárt nyert, a voksok 55,90 százalékát szerezte meg. A másik párt, akinek sikerült a voksok több mint felét megszerezni a Fidesz volt. A KDNP-vel közös listájukra 52,33 százaléka érkezett a voksoknak. A legtöbb képviselőt (29) várhatóan a nem sokkal a választások előtt alakult Brexit Párt küldheti az Európai Parlamentbe.

A választás képekben:

Vasárnap szavaztak a legtöbb Európai Unió tagállamban, így Magyarországon is. Este 11-kor zárultak az utolsó urnák az EU tagállamban. Ekkor hozták nyilvánosságra a magyar majdnem végeredményeket. Az első a Fidesz 52,14 %-kal. A második a DK 16,26 százalékkal a harmadik a Momentum 9,92 százalékkal. A negyedik az MSZP-Párbeszéd, az ötödik a Jobbik 6,68 illetve 6,44 százalékkal.

Itt nézheti vissza élő közvetítésünket az estéről

SOHA NEM ÉRTETTE, MI A KÜLÖNBSÉG AZ UNIÓS INTÉZMÉNYEK KÖZÖTT? ITT MEGTUDHATJA!

Miért szavaztak évről évre kevesebben az EP-választásokon?

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mindig is tudni akarta, mi a különbség a sok uniós intézmény között? Íme!

Miért szavaznak évről évre kevesebben az EP-választásokon?

Donáth Anna: Magyar Péter jelentős érdeme, hogy kihúzta a politikai apátiából a társadalmat