A nyolcaddöntők első négy visszavágójából három is főként a videobírós döntések miatt marad emlékezetes.
HIRDETÉSA nyolcaddöntők négy visszavágóját játszottak le eddig a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és a szurkolók máris többet beszélnek a kieséses szakasz kezdetétől bevezetett videobírós rendszerről (VAR), mint a csapatok produkciójáról.
A keddi és szerdai találkozók közül Madridban, Párizsban és Portóban is főszerep jutott a VAR-technológiának, amelyet minimum a PSG és AS Roma szurkolói a pokolba kívánnak, és a vérmesebb Real Madrid hívek sincsenek vele teljesen kibékülve.
A klubszimpátiától függően helyesnek vagy hibásnak vélt (video)bírói ítéletek sora Madridban, az Ajax harmadik góljával kezdődött.
Kint volt vagy nem?
2-0-s Ajax-vezetésnél Tadics gyönyörű gólt lőtt, azonban vitatható, hogy a holland támadást elindító Mazraui labdaszerzésekor a labda nem hagyta-e el a játékteret.
A televíziós felvételek alapján inkább igen, mint nem, Felix Brych játékvezető azonban mégis gólt ítélt.
Miért?
Ha úgy tetszik, a bíró az „ártatlanság vélelmének” elvét alkalmazta. Mivel nem volt perdöntő bizonyíték arra, hogy a labda teljes terjedelmével elhagyta a játékteret, és ezt az oldalvonali asszisztens sem jelezte, azt vélelmezte, hogy nem.
Amúgy ez a döntés okozta a legkisebb felzúdulást, mert a Real játékosai – noha lélektanilag Tadics gólja küldte őket végleg padlóra – nem a játékvezetőt, hanem önmagukat hibáztatták a vereség, és az ezzel járó BL-búcsú után.
Hol legyen a kéz?
Sokkal nagyobb vihart kavart a Manchester Unitednek befújt büntető, melynek értékesítésével az angol klub az utolsó pillanatokban kiejtette az addig továbbjutásra álló Paris Saint-Germaint.
„Hová máshová tehette volna a kezét?!” – reagált felháborodva a PSG sérült klasszisa, Neymar arra, hogy Skomina játékvezető a videobíró segítségével szabálytalannak ítélte, ahogyan a 93. percben Kimpembe blokkolta Dalot lövését.
Talán sehová – ebben Neymarnak igaza lehet. Csakhogy nem ez a lényeg!
Ahogyan azt a televíziós közvetítés során Szabó Zsolt, korábbi FIFA játékvezető mondta, azzal, hogy Kimpembe messziről felugorva vetette bele magát a lövés útjába, „vállalta” a kockázatot, hogy a labda a – lendületvétel miatt érthetően a testétől elálló – kezében akad el.
Márpedig nem volt kötelező így felugrania! (Mint ahogy nem volt kötelező az sem, hogy Lukaku góljai előtt Kehrer elpasszolja, Buffon pedig kiejtse a labdát.)
Tán paradoxonnak tűnik, mégis helyénvaló megállapítás lehet: A két mérkőzés túlnyomó részében jobban játszó PSG nem azért esett ki, mert a Manchester United felülmúlta volna, hanem azért, mert – az említett szarvashibákkal, összességében – „sikerült” alulmúlnia ellenfelét.
Ha ez 11-es, akkor az miért nem?
A PSG híveihez hasonlóan zúgolódnak az AS Roma szurkolói is.
Azon nincs különösebb vita, hogy Cakir játékvezető Portóban jogosan ítélt büntetőt csapatuk ellen, amikor a hosszabbításban, „meccsnullnál” (az első mérkőzésen a Roma nyert 2-1-re, a visszavágón a Porto ugyanilyen arányban vezetett) Florenzi a mezénél fogva húzta vissza Fernandót.
Viszont az olaszok – például a La Gazzetta dello Sport is – úgy látták, hogy néhány perccel később gáncsolás történt, amiért a Romának is járt volna egy minden bizonnyal továbbjutást érő tizenegyes.
Nos, testi kontaktus valóban volt, a mérkőzés videobírója (nem Cakir!) azonban úgy ítélhette meg, Marega mozdulatán látszik, hogy nincs szándékában akadályozni Shicket, és próbálja elkerülni, hogy a lábuk összeakadjon.
HIRDETÉS
Hogy neki vagy a kiesés miatt főként ezt a döntést okoló olaszoknak volt-e igazuk, nem könnyű eldönteni, a vitás esetek többségéről azonban elmondható, hogy igazságosabb döntés született a VAR-ral, mint amilyet a játékvezetők anélkül hoztak volna (Kimpembe kezezésénél Skomina először szögletet ítélt, és valószínűleg sarokrúgással folytatódott volna a játék Florenzi szabálytalansága után is).