Now playing Next Ausztria Összegyűltek az olajos nagyágyúk, napi 1 millió hordóval csökkenthetik a kitermelést A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei (OPEC+) kétnapos ülést rendeznek hétvégén, melynek során elképzelhető, hogy a világ kőolajtermelését további 1 millió hordóval csökkentik. 03/06/2023
Now playing Next Kína Fagyponton a kínai-amerikai katonai párbeszéd, és ez veszélyes az egész világra Úgy volt, hogy a hétvégén Szingapúrban tárgyal az amerikai és a kínai védelmi miniszter, de ez elmaradt. A két ország között gyakorlatilag megszűnt a katonai egyeztetés és információcsere, ami növeli a véletlen incidensek veszélyét. 03/06/2023
Now playing Next világ A koszovói miniszterelnök megvádolta Belgrádot, hogy ők szították az észak-koszovói zavargásokat Albin Kurti szerint Belgrád szervezte az észak-koszovói tüntetéseket, az erőszak pedig szerb bűnözői csoportoknak köszönhető. A koszovói szerbek nem ismerik el az albán polgármestereket, az államfő akár új önkormányzati választásokat is kiírna. 03/06/2023
Now playing Next világ Európában is zajlik az ukrán katonák kiképzése Négy hét alatt kell felkészíteni a harcra katonai tapasztalat nélküli embereket. 03/06/2023
Now playing Next Izrael A kémtörténet folytatódik: egyáltalán nem volt nyugdíjas az olasz tóba fulladt Moszad-ügynök, "M". A balesetben elhunyt izraeli ügynök nyilvánosan közölt neve nem volt valódi. A kémszervezet 'M' fedőnéven tartotta nyilván, és küldetése az Irán és Oroszország közti fegyverszállítási kapcsolat felderítése volt, nyugdíjasnak álcázva. A hajóskapitány orosz feleségének szerepe is rejtélyes. 03/06/2023
Now playing Next világ Az ENSZ figyelmeztet: megszűntek a COVID-korlátozások, dőzsölnek az ázsiai drogkartellek Dübörög a szintetikus kábítószer előállítása és kereskedelme Ázsiában. 02/06/2023
Now playing Next Ukrajna „Látszólagos a nyugalom Bahmutnál” - állítja egy ukrán parancsnok Olekszandr Szirszkij szerint a kivont Wagner zsoldoscsoportot felváltó reguláris orosz katonai egységek igyekeznek majd magukhoz ragadni a kezdeményezést, tartva az ukrán ellentámadástól. 02/06/2023
Now playing Next világ Teljesen le kellene állniuk a TikTokkal az uniós kormányoknak az Európai Parlament szerint Vannak már most is olyan országok, ahol nem engedélyezik a kínai alkalmazás használatát az államigazgatásban, de az átfogó tilalom egyelőre még odébb van. 02/06/2023
Now playing Next Ukrajna Az orosz-ukrán alvilág viszonyait is átrendezte a háború Sok ukrán alvilági szereplő próbál információt szivárogtatni orosz "üzletfeleiről", remélve, hogy az ukrán hatóságok cserébe szemet hunynak illegális üzelmeik felett – állítja egy ukrán csempész. 02/06/2023
Now playing Next Oroszország Búvóhelyeket építenek a moszkvai elit számára, merthogy sosem lehet tudni... Az orosz főváros a történelem során ritkán volt kitéve közvetlen katonai támadásnak, de most új helyzet van, és nem árt az óvatosság. 02/06/2023
Now playing Next világ Hat év alatt 18-szorosára nőtt az óceánokban lévő mikroműanyag mennyisége A bolygó vizeit vizsgáló Ocean Race legújabb tanulmánya szerint a szennyezés jelenlegi szintje ennyivel magasabb, mint a 2017-es, előző elemzés adatai. 02/06/2023
Now playing Next világ Blinken: stratégiai kudarc Oroszország számára a háború Az amerikai külügyminiszter szerint az ukrajnai invázió jelentősen visszaveti Oroszország katonai, gazdasági erejét. 02/06/2023
Now playing Next El Salvador A bűnbandák után a fehérgallérosokon a sor El Salvadorban, a "Megváltó Köztársaságában" A közép-amerikai állam elnöke bejelentette, hogy a bűnözés ellen meghirdetett totális háborúja új szakaszba lépett, most a korrupció felszámolása következik. 02/06/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Saját kezelőjével is végzett az MI által irányított amerikai harci drón egy szimulációban A mesterséges intelligencia azután döntött a kezelője likvidálása mellett, hogy az megtiltotta neki a célpontjai megsemmisítését. A tesztben senki sem sérült meg, de az eredmények azt mutatják, egyelőre komoly kockázatai vannak az MI katonai célú felhasználásának. 02/06/2023
Now playing Next Japán Meglesz a kiskapu, kap robbanószert az amerikai hadiipar Japántól A távol-keleti szigetország nem adhat el fegyvert a tengerentúlra, de a TNT, amit az Egyesült Államok vásárolna, határeset... 02/06/2023
Now playing Next Vatikán Meztelen férfi pózolt a Szent Péter székesegyház főoltára előtt, tiltakozva az ukrajnai háború ellen A turisták döbbenten figyelték az akciót, de békén hagyták az illetőt 02/06/2023
Now playing Next világ Megint megbotlott és elesett Joe Biden Az amerikai elnök ezúttal az amerikai légierő akadémiájának diplomaosztó ünnepségén, Coloradóban került a földre. 02/06/2023