NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szijjártó: az EU újabb szankciói csak növelnék a problémát

A külgazdasági és külügyminiszter a sajtó képviselőinek nyilatkozik
A külgazdasági és külügyminiszter a sajtó képviselőinek nyilatkozik Szerzői jogok MTI/EPA/Martin Divisek
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar külügymniszter arról viszont nem beszélt, hogy Budapest megvétózná-e az észtek teljes energiaembargót jelentő csomagját.

HIRDETÉS

Európa jobban szenved az ukrajnai háborúra válaszul kivetett korlátozásoktól, mint Oroszország, ezért el kell felejteni a nyolcadik szankciós csomagot, az ugyanis csak tovább mélyítené a nehézségeket - jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter arról nem beszélt, hogy Magyarország meg is vétózná-e az észtek által javasolt csomagot.

 A miniszter az EU hagyományos informális külügyi tanácsülését követően azt állította: mára a büntetőintézkedésekről "minden kétséget kizáróan kiderült, hogy azok sokkal fájdalmasabbak" Európának, mint Oroszországnak, hiszen a szankciók nyomán elszabadult az infláció, egekbe szöktek a rezsiköltségek a kontinensen.

Szijjártó Péter ezért sürgette, hogy "az Európai Unió végre fejezze be a nyolcadik szankciós csomag emlegetését, fejezze be minden olyan intézkedés kilátásba helyezését ami az energiaellátási válságot még mélyíti, még súlyosbítja". Egy esetleges magyar vétóról a nyilatkozatban nincs szó.

Az Európai Unió július végén fogadta el a hetedik szankciós csomagot, amely magában foglalja az oroszországi arany importtilalmát, a Sberbank eszközeinek teljes befagyasztását, valamint magánszemélyekre és jogi személyekre vonatkozó további büntető intézkedéseket. 

Egy nyolcadik csomag elfogadását Észtország javasolta egy hónapra rá. Urmas Reinsalu külügyminiszter szerint ugyanis 

magasra kell emelnünk az agresszió árát, mielőtt beköszönt a tél. Hét csomag nem volt elég ahhoz, hogy nyomást gyakoroljunk Putyinra az ukránok elleni háború befejezésére.

Ezután felsorolta Észtország javaslatait: teljes energiaembargó, szankciók néhány új termékcsoportra és személyre, a gazdasági és kereskedelmi intézkedések kiterjesztése, az orosz bankok végleges leválasztása a SWIFT-rendszerről. Tallinn azt is javasolja, hogy tiltsák meg az orosz állampolgárok belépését a schengeni övezetbe, ahhogy azt az elmúlt hetekben többször is követelték.

"Külügyminiszterként felszólítom a többi európai kormányt, hogy vezessenek be további hazai szankciókat az agresszor Oroszország állampolgárainak beutazásának megakadályozására, és dolgozzanak együtt a schengeni térség lezárásán az orosz állampolgárok előtt" - mondta az észt külügyminiszter.

Magyar kollégája továbbra is állítja: a világ többi részén már kialakult az a kép, miszerint "magánál a háborúnál súlyosabbak a szankciók hatásai, hiszen mindazoknak a kihívásoknak, amikkel a világ most szembenéz, igazából a szankciók az okai és nem közvetlenül a háború."

Budapest utoljára szeptember elején fenyegetett vétóval három orosz oligarcha tervezett szankcionálása miatt, végül ideiglenesen letett erről.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szijjártó Péter csalódott nyugati kollégáiban, szerinte fontos a párbeszéd Oroszországgal

Népszavazásokat erőltetnek az oroszok a megszállt területeken

Talgo-felvásárlás: visszaütött a magyar kormány kétes hírneve