Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kártyavár épült 20 év alatt Afganisztánban

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Kártyavár épült 20 év alatt Afganisztánban
Szerzői jogok  WAKIL KOHSAR/AFP or licensors

Kabult még nem fenyegeti közvetlen veszély, de a radikális iszlamista tálibok már az afgán fővárostól 80 kilométerre, Logar tartományban harcolnak a kormányerőkkel.

A felkelők már ellenőrzik az ország északi és nyugati részét, egy hónapon belül Kabul, és az összes tartomány a kezükre kerülhet.

„A tálibok már uralkodtak itt. Nem a nép érdekében kormányoztak. Attól tartunk, ezután sem lesz ez másként” - véli egy idős kabuli.

„Nagyon aggódunk. Mindenhol harcok folynak. Egyre több tartomány esik el. A kormány tehetne már valamit, mert nő a baj” - mondja egy másik.

Mióta az Egyesült Államok befejezte két évtizedes afganisztáni háborúját, a tálibok délről megindították offenzívájukat. 11 tartomány, valamint a második és harmadik legnépesebb város, Kandahár és Herat is elesett.

A Pentagon szóvivője szerint „Kabult még nem fenyegetik a közvetlen harcok, de nyilvánvaló a felkelők szándéka; el akarják szigetelni, körbezárni az afgán fővárost” - értékelt John Kirby.

A tálibok pénteken feltöltöttek egy videót, ami azt mutatja, megszerezték az afgán hadsereg amerikai gyártmányú helikoptereit a herati Shindand légibázison.

„Természetesen aggasztó számunkra, hogy az amerikai felszerelések az ellenség kezére kerültek. Nem fogjuk szem elől téveszteni ezeket a fegyvereket. Soha sem szoktuk” - tette hozzá Kirby.

A hatalom megosztását ajánlotta fel a táliboknak az afgán kormány küldöttsége a Dohában zajló béketárgyalásokon. Az Afganisztán-konferencia résztvevői, közöttük az Egyesült Államok, Kína, Oroszország a harcok azonnali leállítását szorgalmazták. De előrelépés nem történt Katarban.

Az ENSZ-főtitkár azt üzente, „a hatalom megragadása katonai erővel vesztes helyzetet teremt. Ez elhúzódó polgárháborúhoz, és Afganisztán teljes elszigetelődéséhez vezethet. Csak egy tárgyalás útján elért politikai rendezés biztosíthatja a békét” - fogalmazott Antonio Guterres.

Május, a nemzetközi erők kivonulásának kezdete óta drámaian romlott a helyzet. A harcokban már több mint ezer civil vesztette életét. Az ENSZ arra kéri Afganisztán szomszédait, tartsák nyitva határaikat a menekülők előtt.