rendkívüli hír
euronews_icons_loading
Az indiában tomboló járvány ellenére féléves szünet után újra kinyitott a Tádzs Mahal

Féléves kényszerszünet után újra kinyitott India leghíresebb látnivalója, a Tádzs Mahal.

Mielőtt hétfő reggel 8 órakor kinyitották volna a kapukat, az épületben és a kertben is mindent fertőtlenítettek. A komplexum minden dolgozója maszkot és arcpajzsot visel. A bejáratnál lázat mérnek és a látogatóktól azt kérik, online vegyenek jegyet, a műemlék területén pedig tartsanak biztonságos távolságot egymástól.

A Tádzs Mahalt Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója építtette harmadik és legkedvesebb felesége, a gyerekszülésben meghalt Mumtáz-i Mahal (a palota ékessége) mauzóleumául. Ezelőtt utoljára a hetvenes években kellett bezárni az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemléket, kétszer is, de rövidebb időre. 1971-ben azért, mert árvíz öntötte el Agra városát, 1978-ban pedig az indiai-pakisztáni háború miatt.

A 17. századi épületet márciusban, a rendkívül szigorú kijárási korlátozások bejelentése után zárták be. Akkor még csak néhány száz azonosított koronavírus-fertőzött volt Indiában, most viszont már több mint 5,5 millió.