NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

100 százalék, hogy lesz Magyarországon második hullám a SOTE rektora szerint

100 százalék, hogy lesz Magyarországon második hullám a SOTE rektora szerint
Szerzői jogok AP/Michael Probst
Szerzői jogok AP/Michael Probst
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

De még egyszer nem lehet úgy lezárni az országot, mint tavasszal, mondta Merkely Béla az ATV Heti Napló című műsorában.

HIRDETÉS

Merkely Béla biztos benne, hogy a koronavírus-fertőzésnek lesz második hulláma Magyarországon, bár pontosan nem tudja, hogy mikor. A SOTE rektora az ATV Heti Napló Sváby című műsorában azt is mondta, hogy "még egyszer nem lehet úgy lezárni az országot, mint tavasszal".

  1. Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz második hullám - mondta Merkely Béla az ATV műsorában, hozzátéve, hogy hullámról akkor lehet beszélni, hogyha a vírus reprodukciós aránya (R) tartósan nagyobb 1-nél, vagyis ha egy fertőzött legalább 1 vagy annál több újabb esetet generál.

A meleg nem kedvez a vírusnak, a nagymeleg kedvez a járványnak

Merkely szerint a vírusnak nem jó a meleg, azokban az országokban, ahol kánikula tombol, és ennek ellenére terjed a fertőzés, mint pédául az Öböl-menti országok illetve az USA egyes államai, a legtöbben a zárt térben, légkondicionált épületekbe menekülnek, és ott kapják el a betegséget. 

A szakember kiemelte, hogy ahol kontinentális éghajlat, 25 és 32 fok közötti hőmérséklet van, és az emberek sok időt töltenek a szabadban, ott visszaszorult a járvány.

Merkely emékeztetett rá, hogy egy évszázaddal ezelőtt a spanyolnátha-járvány is szünetelt nyáron, majd ősszel tért vissza.

A hőmérséklet és a fertőzés közötti összefüggésre példaként említette a húsüzemeket is, ahol sokkal könnyebben terjed a betegség, lesz valakiből szuperfertőző (aki átlagosan 20 további embert fertőz meg). Az újonnan megfertőzöttek 80 százalékáért szuperfertőzők felelnek.

Szerencsés volt Magyarország

Merkely Béla szerint Magyarországon még a vírus elterjedésének korai szakaszában vezették be a "kapcsolatokat csökkentő intézkedéseket", amikor nagyon kevés, mindössze 16 igazolt eset volt. A szakember szerint, ha nem hozzák meg időben a korlátozásokat, sokkalta súlyosabb járvány lett volna Magyarországon is.

A közösségi térben és magánháztartásokban nagyon alacsony volt a vírus aktivitása. A négy orvosi egyetem és a KSH reprezentatív mérése és számításai alapján a 14 év fölötti, magánháztartásokban élők közül 56000 fertőzött volt (a mérés befejezésekor az igazölt fertőzöttek száma 2800 volt Magyarországon). 

Merkely felhívta a figyelmet arra, hogy az igazolt fertőzések számát meg kell szorozni 15-20-szal, hogy a valós fertőzöttek számát kapjuk meg. Ezért a betegség halálozási aránya is lényegesen alacsonyabb, 1-2 százalékos lehet a 65 év felettiek körében, a fiatalabbaknál pedig egy százalék alatti.

100 százalék, hogy lesz második hullám

Merkely számára nem az a kérdés, hogy lesz-e második hullám, abban ugyanis biztos, azt nem tudja, hogy pontosan mikor.

Több tényező is befolyásolja a második hullám időpontját, melyeket még nem lehet pontosan meghatározni. Ha tartósan lehűl a levegő, a gyerekek, fiatalok iskolába, egyetemre mennek, a szülők zárt térben dolgoznak, sorolta. Ezek lényegesen jobb körülményt biztosít a vírusnak, hogy repprodukálhassa magát.

Merkely szerint viszont nem lehet még egyszer úgy lezárni az országot, mint tavasszal, mert annak nagyon súlyos következményei lennének.

Az idővel futunk versenyt, hiszen arra várunk, hogy meglegyen a vakcina. Ha megvan, akkor lényegesen könnyebb, hiszen az R értékét az úgynevezett nyájummunitással le lehet csökkenteni. De ahhoz 60 százalékos átfertőzöttség kell.
Merkely Béla
a SOTE rektora

A nyájimmunitásról hangsúlyozta, hogy Magyarországon 0,7 %-os volt a reprezentatív felmérés szerint az átfertőzöttség, de még a járvány által legjobban sújtot európai országokban is csak 4-5 százalékos, azaz messze van a szükséges 60 százalékos aránytól.

Merkely Béla a második hullámról beszélve hangsúlyozta az olyan intézkedések fontosságát, mint a maszkviselés, és a távolságtartás.

A teljes beszélgetést itt tudja visszanézni.

ÉLŐ: Dr. Merkely Bélával beszélgetünk

Èlő: Beszélgetés Dr. Merkely Bélával

Publiée par Heti Napló Sváby Andrással sur Dimanche 26 juillet 2020
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Közvélemény-kutatás: az emberek szerint kell a maszk

Romlott a szaglásom, elkaphattam a koronavírust?

A magyarok egyharmada nem tart különösebben a járvány második hullámától