NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
Istenné vált Naruhito

Videók. Istenné vált Naruhito

A hagyományoknak megfelelően is trónra lépett a japán császár. Az 59 éves Naruhitót és feleségét, Maszakót májusban már beiktatták, most a hagyományos szertartás zajlott le a császári palotában kétezer vendég jelenlétében.

Naruhito apja, Akihito 2017 decemberében jelentett be, hogy a történelemben példátlan módon visszavonul a tróntól. Mivel ő az első japán császár, aki ezt megtette, a parlamentnek törvényt kellett alkotnia róla.

Naruhito trónra lépésével kezdetét vette a reiva, azaz a gyönyörű harmónia kora. Az új császár a császári palota főtermében, hagyományos díszöltözetben vette át az uralkodóház Napistenségtől örökölt tárgyait: egy kardot és egy nyakláncot.

Egy szentélyben elhelyezett tükörhöz pedig követeket küldenek, akik bejelentik az uralkodó trónra lépését. Naruhito az állami vallás, a sintó szerint az istenekkel egyenlővé vált.

A legfrissebb videó