rendkívüli hír

A hátsó ajtón tessékelték ki Sargentinit a magyar Külügyminisztériumból

A hátsó ajtón tessékelték ki Sargentinit a magyar Külügyminisztériumból
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

A holland Zöldek negyedórás dokumentumfilmet készítettek a leköszönő EP-képviselővel, Judith Sargentini-vel, amelyben a politikust természetesen a nevével fémjelzett jelentésről is kérdezték. Sargentini ebben a filmben beszélt olyan részletekről, melyek eddig a médiában nem kaptak nyilvánosságot, írja a hvg.

Mint elmondta, épp a jelentéséhez gyűjtött anyagot Magyarországon, mivel "ha egy ilyen kemény hangú jelentést ír valaki arról, hogy Magyarországon rosszul mennek a dolgok, akkor jobb ha elmegy oda, beszél mindenkivel, és megmutatja, hogy megcsinálta a házifeladatát." Ezért is ment el a Külügyminisztériumba, ahol Magyar Levente, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára fogadta.

„Egy óra után kitessékeltek a szobából, de egy másik kijáraton át vezettek ki, mint ahol bementem. Az utcán már 7-8 stáb várt rám felsorakozva, amiről senki nem szólt. Mindannyian azt kérdezték tőlem, miért utálom Magyarországot. Eközben pedig a minisztériumban az államtitkár már egy sajtótájékoztatót tartott, amin arról beszélt, mennyire naiv voltam, milyen ostoba kérdéseket tettem fel és mennyire nincs fogalmam a magyar történelemről. Este pedig már minden Híradóban benne voltam” – emlékezett vissza a kellemetlen élményre. Az ominózus jelenet 6:28-nál kezdődik.

Kezet akart fogni Orbánnal, de ez nem sikerült neki

Sargentini a kisfilmben arról is beszél, hogy az egész jelentés azért született, mert tenni akartak valamit, mivel a magyarok jogai sérültek, de az Európai Bizottság mégsem tett semmit.

„A Fidesz kétharmados győzelme óta Magyarországon újságok zártak be, tévéadók cseréltek tulajdonost, és csak a kormányzati propagandát terjesztik. A CEU-t elüldözték, a korrupció hatalmas, az uniós források pedig Orbán Viktort és a köreit gazdagítják” – sorolta Sargentini, aki szerint az a legijesztőbb, hogy a Fidesz-kormány törvényei szerint nem minden magyar egyenlő.

Arra azonban nem számított, hogy végül az európai parlamenti szavazáson megszerzik majd a kétharmados többséget. A jelentésről tartott vita napján izgatottan várta, hogy kezet fogjon Orbán Viktorral és a szemébe nézzen, hiszen egy „igazi vitának ez az alapja”.

„Esélyt sem kaptam a kézfogásra, mert késve érkezett, miután már elkezdtem a beszédemet. De nem hagytam annyiban, megvártam, amíg leül és elölről kezdtem” – mondta. A képviselők szerinte azt várták, hogy Orbán a vitában békülékenyebb hangot üt meg, és bocsánatot kér, de ez egyáltalán nem így történt, teljes erőbedobással ment neki mindenkinek. „Ezzel tulajdonképpen hozzásegített ahhoz, hogy megszavazzák a jelentést” – mondta a képviselőnő.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.