Nicolás Maduro: nem lehet két elnök egy országban

- Országa válaszúthoz érkezett, az országnak két elnöke van. Mi történik pontosan Venezuelában?

- Nem lehetséges két elnök egy országban. Venezuelában csak egy megválasztott elnök van az alkotmány szerint, Venezuela politikai intézményei szerint. Ez az elnök, ez az alázatos munkás itt ül, Nicolás Maduro Moros. Folyamatban van egy államcsíny; elbukott, semlegesítettük. Ezt az Egyesült Államok kormánya szította Venezuelában. Az USA minden politikai, diplomáciai és gazdasági erejét felhasználta, hogy megpróbáljon egy bábkormányt létrehozni Venezuelában, ez példa nélküli a történelmünkben. ”

– De az USA, az EU és több latin-amerikai ország elismerte Juan Guaidót ideiglenes elnökként.

- Ez ellentétes az ENSZ-karta minden szabályával, amely megtiltja a beavatkozást a belügyekbe, és megsérti a venezuelai alkotmány előírásait. Ez része annak kísérletnek, hogy uralkodni, hódítani akarnak, és újra gyarmatosító kapcsolatot létrehozni Venezuelával. Mindenesetre, egy ország politikai életéről a népszuverenitás dönt, a nép választja az elnököt a világ minden országában, ez alól Venezuela sem kivétel. Mondhatnak, amit akarnak – Donald Trump kormánya, a Fehér Ház szélsőséges adminisztrációja és a szatellit kormányaik –, de Venezuelában a szuverén nép dönt. Egy külföldi kormány sem dönthet arról, mit csináljunk itt. 

– De a nép megosztott. Először a nemzetközi nyomásról kérdezem. Példa nélküli nemzetközi nyomás nehezedik önre. Hogyan kezeli ezt? Ismerjük az ellenfeleit, de kik a barátai ma?

– Azt hiszem, sok barátunk van a világon. Afrikában, az Afrikai Unió csúcstalálkozóján sok érdekes megállapítás hangzott el. Ázsiában nagyhatalmak, mint Kína és a legnagyobb hatalmak Eurázsiában, az Oroszországi Föderáció és Törökország is barátunk. Latin-Amerikában a karibi országok, több mint tucatnyi ország, a Petrocaribe társaság. Ez egy globális küzdelem. Ki tette globális küzdelemmé a Venezueláért folyó csatát? Az Egyesült Államokat kormányzó szélsőséges elit érdekei. Mindig azt mondom, Anelise, ha Venezuela burgonyát és zöldségeket termesztene, és azokat exportálná, akkor nem lenne az USA szélsőséges elitjének geopolitikai érdekközpontjában, azokéban, akik uralni akarják a világot. Mivel azonban Venezuelának van a legnagyobb olajkészlete a világon, a legnagyobb aranytartaléka a világon, a negyedik legnagyobb gázkészlete, stratégiai ásványtartalékok, mint a koltán, Venezuela mindig a geopolitikai érdekek középpontjában állt. Főként az utóbbi 20 évben, amióta Chávez tábornok visszaszerezte az ellenőrzést a természeti kincseink fölött. Az USA elitjének nem a demokrácia az igazi érdeke, nem érdekeltek a demokráciában a világon, hanem csak abban, hogy kifosszák az országunkat. Ez a valódi érdekük.

- Találkozót kért Donald Trumppal. Azért, hogy megoldja ezt a válságot?

- Akkor, amikor ezt kértem, másmilyen volt a helyzet. Mindig is abban hittem, hogy meg lehet nyitni az utat a párbeszéd előtt, és a párbeszéd révén egyetértésre lehet jutni arról, hogyan éljünk együtt, a békés együttélésről és a tiszteletről. De ez lehetetlen. Megöltek minden lehetőséget a párbeszédre, a közeledésre. A Fehér Ház elrendelte, hogy nulla párbeszéd legyen, és ez siralmas. Én hiszek a párbeszédben, hiszek a szavakban, a diplomáciában. 

– Hisz a párbeszédben itt, Venezuelában is? Például kész arra, hogy tárgyaljon Juan Guaidóval?

– Több mint 400-szor hívtam párbeszédre az ellenzéket. Az ellenzék sokkal szélesebb annál, mint az az ember, akit ideiglenes elnöknek állítottak. Ez az ember csak átmeneti. Az ellenzéknek politikai pártjai vannak, vezetősége. Több alkalommal, például 2014 novemberében-decemberében, 2016-ban, 2017-ben, tavaly januárban-februárban, jó párbeszédet értünk el. 2018-ban, pontosan egy évvel ezelőtt, egyezségre jutottunk a Dominikai Köztársaságban, hogy kiterjesztjük a választási garanciákat. Amikor készen álltunk az aláírására, jött egy utasítás Rex Tillersontól, Trump külügyminiszterétől, hogy ne írjanak alá semmilyen megállapodást. Miért? Mert az USA kormánya 2018 januárja óta előre tekintett, és kijelentette, hogy nem fogad el semmilyen elnökválasztást Venezuelában. 

- Ezen dialógus egyik feltétele az lenne, hogy beengedje a humanitárius segélyeket az országba. De ön erre nem hajlandó. Nem engedi be a segélyeket. Külföldi intervenciónak nevezi a szállítmányokat. Azt mondja, a szuverenitását támadják velük. Miközben ez egy működő eljárás, számos ország részesül segélyekben, és Venezuelának szüksége is lenne rájuk. Nem gondolja, hogy helytelen politikai ügyet csinálni ebből?

- A humanitárius segélyeket politikai, ideológiai célzattal használni helytelen. Nem arra valók, hogy megalázzanak velük egy országot. Ezt a hibát követi el a venezuelai ellenzék és a Trump-adminisztráció is: meg akarják alázni az országot. Több mint tízmilliárd dollárt fagyasztottak be külföldön. A számláinkat szemmel tartják. Mintha inkább ők akadályoznák meg, hogy gyógyszereket és élelmiszert importáljunk, azzal, hogy elveszik a külföldi számlákon lévő pénzeinket. És miután befagyasztottak tízmilliárd dollárt, azt mondják, hogy adnak nekünk megfertőzött ételt húszmillió dollár értékben. Romlott, megfertőzött ételt.

**– Megfertőzött? Miért? Van bizonyítéka, hogy ez az étel, ez a segély szennyezett? **

– Magától Kolumbiától származik az információ. Az élelem tele van rákkeltő kémiai anyagokkal, nem vetették alá a szükséges teszteknek. Ételmérgezéses eseteket okozott Kolumbiában. Politikát csináltak a humanitárius segély kérdéséből. Vannak együttműködések, és kiterjesztjük a kooperációt az ENSZ-szel, hogy humanitárius segítséget kapjunk, anélkül, hogy átpolitizálnánk és showműsorrá tennénk a humanitárius segély ügyét. Ha segíteni akarnak Venezuelának, azt mondom Donald Trumpnak, Mike Pompeónak és a kormányoknak, amelyek e show mögött állnak, hogy szabadítsák föl a számláinkat, adják vissza az aranyat, amit elloptak. Venezuelának elég forrása van, hogy importáljon mindent, amire szüksége van. Fejezzék be ezt a szomorú show-t, hogy megpróbálják megfojtani Venezuelát, és csak morzsákat ajánlanak nekünk. Nem vagyunk koldusok.

– Nagyon nehéz a helyzet Venezuelában. Gyógyszerhiány van. Meglátogattam néhány kórházat, beszéltem doktorokkal, és azt mondták, nem könnyű dolgozni, és segíteni a venezuelaiaknak. Láttuk az utóbbi években, hogy sorban állnak élelmiszerért. Azt elismeri, hogy vannak komoly gondjaik az országában?

- Mondjon nekem egy olyan országot a világból, a harmadik világból, amelynek nincsenek problémái. Mondjon egy olyan országot, amelynek nem okoz gondot a szegénység felszámolása. Egy latin-amerikai országot. Nézze meg a szomszédunkat, Kolumbiát például. Kolumbiát nem vizsgálják nagyítóval, pedig 70% szegénység, 30% nélkülözés. Az emberek évek óta hagyják el Kolumbiát, több mint 15 millióan emigráltak. De ezzel senki sem törődik.

Miért Venezuela problémáira irányul a figyelem? Azért, hogy igazolják a szándékaikat. Forgatókönyvet gyártanak, hogy igazolják az intervenciót, az országunk igába hajtását. Miért törődtek Líbia gondjaival, aztán hagyták magára öt-hat évvel ezelőtt? Azért, mert ott komoly volt a helyzet, és szükség volt a légicsapásokra, ahogy Irakban is, a tömegpusztító fegyverek miatt. Senki sem mondhatja, hogy nekem tömegpusztító fegyvereim lennének, hogy a rakétáim célkeresztjében az Egyesült Államok lenne. A rólunk szóló történetet ők találják ki.

Természetesen Venezuelának vannak problémái, és ezekkel szembe is nézünk. Az soha nem szerepel az önök médiájában, hogy Venezuela felszámolta az írástudatlanságot. Az sem, hogy idén 7 százalékkal emelkedett a beiskolázási ráta, amely a belépőtől az egyetemi szintig mindenhol 90% felett áll. Önök arról sem beszélnek, hogy a venezuelai lakhatási program 2,5 millió családot juttatott otthonhoz, és közelítünk a 3 millióhoz. Arról sem, hogy a forradalmi kormány támogatja a lakáspiacot, és hogy a nyugdíjas korúak 100 százaléka kap is nyugdíjat. Venezuela 30 százalékról 4,4%-ra csökkentette a szegénységi küszöb alatt élők arányát a 2018-as adatok szerint.

– A külvárosi negyedekben élő emberek tapasztalatairól beszél, a legszerényebb körülmények között élőkről Caracasban és másutt. Ezek az emberek támogatták a forradalmat, támogatták az ön mentorát, Hugo Chávezt és önt is. Sokan közülük rendkívül nehéz körülményekről beszélnek. Többen azok közül, akikkel beszéltem az utóbbi években, mikor Venezuelába jöttem, azt mondták, hogy korábban támogatták, de most már túl nehéz nekik, hogy ezt tovább folytassák. Mit érez ettől?

- Azt érzem, hogy demokrácia és szabadság van országunkban. Hogy nagy öntudattal bíró emberek vannak. Biztos lehet benne, hogy az agresszió, melyet elszenvedünk, rejtve marad a média által. Semmit nem mondanak erről az agresszióról. A világ leghatalmasabb birodalmának áldozatai vagyunk. Nem mutatják az igazi adatokat.

– Milyen agresszió? Beszélhet agresszióról. Nem rejtünk el semmit. Itt az alkalom arra, hogy beszéljen erről az agresszióról. Nem rejtünk el semmit.

- Igaza van, de egy újságírónak, mint önnek, csakúgy, mint a nyugati újságíróknak, akik ebbe az országba jönnek, kiegyensúlyozottnak kellene lenniük. Országunk olyan agresszió fókuszában áll, amelyet a világ leghatalmasabb birodalma hajt végre. Számlák után mennek, számláinkat zárolják, vadásznak kereskedelmi hajóinkra, most az olajunk után mennek. Most sajátítottak ki egy 7 milliárd dolláros társaságot az USA-ban. Országunk még áll. Országunk működik, szembenézünk a jövővel, és készen állunk. Az ország népe tudatos. Ha nem lenne az, ha nem lennének értékei, ha nem lennének forradalmiak, akkor a bolivári forradalom már régen eltűnt volna. Chávez parancsnoknak gyakran mondták, hogy elvesztette az emberek támogatását. De mégis győzött a választáson, másodszor és harmadszor is. Ugyanezt mondják nekem is, az első napomtól kezdve, mióta Chávez parancsnok átadta nekem a hatalmat. Itt nekem széleskörű támogatottságom van. Morális és erkölcsi alapom a hatalomra, és egyértelmű politikai támogatottságom. Az emberek, akik önök szerint szenvednek, igazából tudják, hogy miért harcolnak, és hogy a bolivár forradalom az egyetlen reményük egy tisztességes országra, amely nem sodródik gyarmati sorba. Nyugodjon meg, az elmúlt 18 hónapban is mi nyertünk a választásokon. Egymás után hat alkalommal győztünk, és ha ma lenne az egyelőre elnapolt parlamenti választás, biztosíthatom Anelise, hogy ismét a bolivári erők győznének. Az elmúlt 20 év 25 különböző választásából 23-at megnyertünk. Komoly erőnek számítunk. És ki szeretném emelni, hogy a nemzetközi média ezt elhallgatja. Láthatatlanok vagyunk a média számára. Nem is létezünk, csak az ellenzék. Az ellenzék felszólalásai, bárki, aki Maduro ellen beszél, óriási figyelmet kap. Az, hogy most én beszélhetek, egy alkalom a millióból.

– Az elmúlt időszak választásainak tisztaságát több külföldi ország is vitatta. Erre mindjárt visszatérünk, de előtte szeretnék valamit kérdezni. Rendszeresen azt mondja, hogy ön, és Venezuela az amerikai agresszió áldozata, hogy gazdasági háborút folytatnak ön ellen. De ön is felelősnek érzi magát az országban történtekért? Vétett bármilyen hibát a kormánya?

- Természetesen vállalom a felelősséget, különben nem lennék kormányon, nem lennék az ország elnöke, és nem lennék a Bolivári Forradalmi Mozgalom vezetője. Nap mint nap felelősséget vállalok az emberekért, gazdasági, politikai és oktatási értelemben is. Minden nap kormányzom az állampolgárokat. Mi alulról építkezünk, és befogadóak vagyunk a társadalmi csoportok felé. A nők, a fiatalok, a munkások, a hivatalnokok felé. Az interjú előtt például egy olyan eseményen vettem részt, ahol több mint százezer fiatal beszélt a korosztályuk problémáiról. Teljes felelősséget vállalok. Hibák? Mondjon olyat, aki még nem követett el egyet sem. Az egyetlen hiba, amelyet nem követtem el, és nem is fogok, az az, hogy eláruljam az országomat, hogy feladjam, térdre ereszkedjem Donald Trump előtt. Ezt soha nem fogom megtenni. Nem adjuk fel a harcot. Tovább fogunk dolgozni, hogy megoldjuk a problémákat, és kijavítsuk a hibákat. Biztos lehet benne, Anelise, hogy Venezuela továbbra is fejlődni fog. Rádöbbentünk, hogy nagyobb szabadságunk és függetlenségünk van az északi birodalomtól, annak európai alávetettjeitől és néhány latin-amerikai kormánytól, mint gondoltuk volna. Sokkal szabadabbak és függetlenebbek vagyunk. Létezik egy másik világ is. Egy új, multipoláris világ látott napvilágot. Új gazdasági, társadalmi és katonai erőközpontok létesültek. Ez már nem egy egypólusú színtér, ahol egyetlen birodalom diktál és parancsol, a világ többi része pedig engedelmeskedik. Nem! Létezik egy másik világ, és Venezuela ezt az új világot építi, és továbbra is a béke útját fogja járni. A Venezuela elleni puccs, az amerikai intervenció meg fog bukni. Hamarosan a tárgyalóasztalnál ülnek majd, tiszteletet mutatnak felénk, és be fogják tartani a nemzetközi jogot.

– Gondolom most a hatalma támaszaira utalt, például Oroszországra, Törökországra, Kínára, akik Venezuela fontos szövetségesének számítanak manapság. Mekkora a befolyásuk? Mennyire hálás a támogatásukért?

- Ezek az országok nagyon fontosak, nem csak Venezuela, de az egész világ számára. A Kínai Népköztársaság a 21. század egyik nagy gazdasági hatalma, és emellett fontos politikai hatalom is. Bizonyította, hogy anélkül is lehet valaki jelentős nemzetközi szereplő, hogy birodalmat alakítana ki, egyoldalú kapcsolatokat építene, zsarolná partnereit, vagy gyarmati kapcsolatokat próbálna kialakítani a világ országaival. Stratégiai partnerei vagyunk Kínának. Tiszteletre alapuló kapcsolatunk kölcsönös előnyökkel jár, és az elmúlt 15 évben nagyban hozzájárult a gazdasági fejlődéshez. Ugyanez igaz az Oroszországi Föderációra. Oroszország felépült, és újra fontos szereplő a nemzetközi színtéren. Első osztályú politikai, gazdasági és katonai hatalom. Putyin elnökkel pedig szorosan együttműködünk. Hiszek benne, hogy ez a két ország, valamint néhány középhatalom, mint Törökország, India és Irán, vagy Dél-Afrika fogja meghatározni az emberiség jövőjét. Ez pedig nem lehet az, hogy mindenki az amerikai birodalom lábai elé borul. Nem lehet egy egypólusú világ. A jövőben mindenkinek tisztelnie kell majd az olyan kis országokat, mint Venezuela, harmincmillió lakkossal és jelentős természeti erőforrásokkal. Büszke, szuverén, független állam szeretnénk lenni, nem gyarmat. Nem akarjuk, hogy zsarolással, birodalmi parancsokkal irányítsanak minket északról. Egy olyan multipoláris, többközpontú 21. századot szeretnénk, ahol a kicsik szava is ugyanannyit ér, mint bárki másé.

– Ismét úgy tűnik, mintha két pólus lenne a világban, amelyek harcolnak egymással a befolyásért, a hatalomért. Ennek a harcnak azonban, bármilyen szomorúan is hangzik, ez elnök úr, úgy látszik, hogy a venezuelai állampolgárok a legnagyobb vesztesei.

- Egyetértek önnel. Kik a nemzetközi szankciók, a gazdasági blokád károsultjai? Kik szenvedték meg az ellenünk zajló globális kampányt? Venezuela állampolgárai, akiknek joguk lenne a békés élethez. Azt hiszem, Federica Mogherini és az EU kormányai nagy hibát követtek el Venezuelával kapcsolatban. Csak az egyik oldalt hallgatták meg, csak egy oldalra figyeltek. Nem hallgatták meg az egész országot, amely békét akar, párbeszédet, megértést, tiszteletet. És nem hallgattak meg minket, az igazi hatalomnak a hangját. Úgy vélem, Európa kritikátlanul összekapcsolta magát Donald Trump rossz politikájával. Trump politikája figyelmen kívül hagyja a NATO-t, Európa kormányait és az EU-t. Trump egyszerűen kicsavarta a karjukat, és olyan politikára kényszerítette őket, amely ártott Venezuelának. Majdnem egymillió európai bevándorló él Venezuelában. Háromszázezer olasz, háromszázezer portugál, háromszázezer spanyol, majdnem egymillió európai. Az Európai Unió pedig magára hagyta az ide települt polgárait, és az amerikai katonai invázió szélére sodort bennünket. Donald Trump pár napja bejelentette, hogy a katonai beavatkozást is mérlegeli Venezuelával kapcsolatban. Remélem, hogy az Európai Unió meghallja az egész ország kérését, megtanul pártatlanul viszonyulni az ügyünkhöz, és helyesbíti venezuelai politikáját.

– Ön a Venezuelába érkező bevándorlókat említi. De láttuk a képeket arról a több százezer, az ENSZ szerint hárommillió emberről is, akik elhagyták az országot. Korábban erről azt mondta, hogy az egész csak kitaláció. Ön nem látta ezeket a képeket? Milyen érzései vannak, amikor látja, hogy a venezuelaiak menekülnek Kolumbiába és más országokba?

- Nem, azt sosem mondtam, hogy ez nem így lenne. Ez a valóság. A venezuelaiak egy csoportja az ellenünk folyó gazdasági hadviselés miatt úgy döntött, hogy máshol próbál meg érvényesülni. Körülbelül 600-800 ezer főről beszélünk. Pár ezren közülük visszatértek a Vuelta a la Patria, azaz „Visszatérés a hazába” elnevezésű programunk keretében. Azért, mert új lakhelyükön idegengyűlöletnek voltak kitéve, rabszolgaként dolgoztatták őket, és itthon jobb körülményekben reménykedtek. Elmondhatom önnek, hogy a képek, amelyekről beszél, a valaha létezett legnagyobb manipuláció részei. Ma is elmehet a Kolumbiát és Venezuelát összekötő legnagyobb híd két oldalához, Cúcutába vagy San Antonio del Táchirába, és láthatja a saját szemével az emberek áradatát, mindkét irányba. 30, 50, néha 60 ezren is átkelnek a hídon naponta. Családok, kerekedők, üzleti ügyeiket intézők. És ezeket a képeket arra használták fel, hogy azt mondhassák, háromezer, sőt, ötezer venezuelai menekül el innen  minden nap.

- Sokan azt mondják, hogy talán fel sem fogja a hétköznapi emberek helyzetét, mert elnökként megvédik önt a kemény valóságtól. Hoztam magammal egy kis pénzt, hogy megkérdezzem: tudja-e, mit lehet ma vásárolni 2000 bolivárból?

- Ha nem lennék tisztában az országban lévő helyzettel, nem én lennék a megválasztott, majd újraválasztott elnöke. Megértem, mert én is a nép gyermeke vagyok. Tudnia kell, hogy én nem a Harvardon tanultam, vagy másik amerikai egyetemen. Még a családnevem sem jelentős, nem vagyok nemesi származású. Munkás vagyok, a köznép tagja, és minden nap a népemmel vagyok. Folyamatosan kapcsolatban vagyok velük, pontosan tudom, hogy min mennek keresztül, ezért vagyok jó a feladatra. Venezuelában az egyik legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta Latin-Amerikában és a Karib-térségben. Ezért törődöm a nyugdíjakkal, a fizetésekkel, az anyák támogatásával. Nálunk az egyik legfejlettebb a szociális háló. Miért vádol engem azzal, hogy nem értem az emberek problémáit?

– Nem, én nem vádolom önt, csak megkérdeztem. Nem vádoltam semmivel. Csak kíváncsi voltam, hogy tudja-e, mire elég 2000 bolivár. De megmondom önnek. Egy kávét lehet venni rajta. A vécépapír nagyjából 13000 bolivárba kerül. Az árfolyam sokat változik, tavaly még sokkal több dolgot lehetett volna venni ennyi pénzért. A legfontosabb kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy helyre tudja-e hozni ezt a szituációt?

Itt nincsenek árvák, senki sincs magára hagyva. Viszont sokat támadás alatt állnak. Mondja meg nekem, melyik ország tudna ellenállni a világ legerősebb országa felől érkező gazdasági agressziónak? Melyik ország bírná ki? A befagyasztott számlákkal, szükséges árucikkek importjának tilalmával. Venezuela hősies, elismerésre méltó harcot folytat. Nagyra becsülöm a venezuelai emberek hősiességét, és azt, ahogy dacolnak a körülményekkel. Nem áll meg a haladás, erről biztosíthatom.

- Mit gondol, hogy vonul majd be a történelembe?

Nem tudom, de abban bizonyos vagyok, nem úgy fognak emlékezni rám, mint egy gyenge emberre, egy gyávára vagy egy árulóra. Tudom, mi a szerepem, és minden nap bátorság, szenvedély és hazaszeretet tölt el. A szeretet hajt engem, Anelise. Nem oligarcha akarok lenni, nem magamat akarom gazdagabbá tenni, vagy egyes csoportokat. A hazaszeretet, a több mint kétszáz éves történelem hajt minket. És biztos vagyok benne, hogy ezt a történelmet tovább fogjuk írni. Aztán, a jövőben? Nos, remélem, hogy objektívan emlékeznek majd rám, olyannak, amilyen vagyok. Biztosíthatom, hogy továbbra is tehetségesen és ellenállhatatlanul haladunk előre, és megvédjük az ország jogait a nyugat agressziójával szemben. A nyugat eltitkolja az agressziót. Kérem, mint fiatal újságírót, hogy vizsgálja meg a helyzetet! Egyetlen kérdést sem tett fel Donald Trump agressziójával kapcsolatban, és a katonai fenyegetésekről, mert elkendőzik ezeket. Ha végül megvalósulna, az tragédia lenne. Nagyobb, mint a líbiai.