NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kórházi sorozatgyilkosok: orvosok és nővérek, akik betegeket öltek

A német Niels Hogel eltakart arccal a tárgyaláson
A német Niels Hogel eltakart arccal a tárgyaláson Szerzői jogok  REUTERS/Fabian Bimmer/File Photo
Írta: Daniel Bozsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Miután egy német ápoló 100 páciense meggyilkolását ismert be, az Euronews összegyűjtötte a világon ismert többi esetet.

HIRDETÉS

Az egykori német ápoló, Niels Hogel kedden ismerte be, hogy 100 beteget ölt meg Németország különböző kórházaiban 1999 és 2005 között.

A nyomozók szerint a 41 éves egészségügyi dolgozó halálos adag gyógyszert adott be a felügyelete alatt álló pácienseknek, mégpedig azért, hogy utána azzal nyűgözhesse le kollégáit, hogy megpróbálja megmenteni a betegek életét.

Az Euronews most összeszedte, hogy világszerte milyen esetek voltak, amikor orvosok vagy ápolók ölték meg betegeiket.

Magyarország: Faludi Tímea

A Fekete Angyal-ügyként elhíresült gyilkosságsorozat elkövetője a szakközépiskolai tanulmányainak befejezése után 1994 és 2001 között dolgozott nővérként a Nyírő Gyula kórházban Angyalföldön.

2001 februárjában az egyik ápoló arra lett figyelmes, hogy Faludi Tímea orvosi utasítás nélkül injekciót ad be egy súlyos rákbetegnek, aki nem sokkal később meghalt. A Faludit pár nap múlva őrizetbe is vették.

A kihallgatás során az ápolónő azt vallotta, hogy a kórházban körülbelül 40 esetben adott be orvosi engedély nélkül különböző szereket súlyos betegeknek, akik közül többen meg is haltak. A nő elmondta azt is, hogy a szerek beadásával nem ölni akart, hanem elsősorban a betegek szenvedésén enyhíteni.

Faludi Tímeát végül nyolc rendbeli gyilkosság elkövetésével vádolták meg. A vádat mindössze két személy vallomására alapozták, az egyik Faludi beismerése, a másik pedig az engedély nélküli injekciók beadását megfigyelő munkatárs vallomása volt. 

A nővért 2002 decemberében Fővárosi Bíróság több emberen elkövetett emberölés kísérletében és négy rendbeli foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találta bűnösnek. Másodfokon 11 év börtönbüntetésre ítélték, jó magaviselet miatt 2009-ben szabadult.

Egyesült Királyság: Harold Shipman

Harold Shipman brit orvost 2000-ben ítélték el 15 idős páciense meggyilkolásáért. Mindegyiküknek halálos mennyiségű morfiumot adott be injekcióval.

Egy kiterjedt nyomozás ugyanakkor azt állapította meg, hogy 1971 és 1998 között legalább 250 betegét ölhette meg. A Doktor Halálnak nevezett Shipman egy nappal 58. születésnapja előtt követett el öngyilkosságot 2004-ben.

Egyesült Királyság: Colin Norris

A skót nővért 2008-ban ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre, miután bűnösnek találták négy idős beteg megölésében, egy gyilkossági kísérletben, egy ötödik páciens ellen.

Colin Norris az észak-angliai Leeds kórházában halálos mennyiségű inzulin beadásával követte el a bűncselekményeket 2002-ben. A rendőrség szerint, ha nem kapják el a nővért, még több beteget megölt volna.

Franciaország: Marcel Petiot

A francia sorozatgyilkos orvost 49 éves korában, 1946-ban fejezték le, miután párizsi lakásában 23 holttestet találtak a második világháború alatt. A gyanú szerint azonban Marcel Petiot akár 60 embert is megölhetett, de a pontos szám nem ismert.

A holttesteteket tűzoltók találták meg, akik azután vonultak ki, hogy a szomszédok panaszt tettek a rendőrségen undorító szagok, és a kéményből kiáradó nagy mennyiségű füst miatt. A testeket a pincében találták meg, egy részüket az orvos elégette.

HIRDETÉS

Egyesült Államok: Charles Cullen

Akár 400 beteget is megölhetett az amerikai Charles Cullen, aki 16 évig dolgozott ápolóként a pennsylvaniai New Jersey-ben. A férfi halálos adag gyógyszert fecskendezett áldozataiba.

Cullent 43 évesen, 2003-ban tartóztatták le, a vád ellen egy rendbeli gyilkosság és egy rendbeli gyilkossági kísérlet volt, de a nyomozóknak elmondta, hogy több gyilkosságot követett el.

Végül 18-szoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 2403-ig feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Biden elnézést kért, amiért illegálisnak nevezett egy illegális bevándorló gyilkost

Baldwin-ügy: emberölésben bűnösnek találták a film fegyverekért felelős kellékesét

Kormányellenes tüntetésen emlékeztek Jan Kuciakra Pozsonyban