NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kezdődik a verseny Merkel posztjáért

Kezdődik a verseny Merkel posztjáért
Szerzői jogok 
Írta: Kiss Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Három komoly jelölt máris bejelentette, hogy szeretne a CDU elnöke lenni.

HIRDETÉS

Miután Angela Merkel bejelentette, hogy nem indul újra a Kereszténydemokrata Unió (CDU)  elnöki posztjáért, a nemzetközi sajtóban máris a lehetséges utódjáról cikkeznek. A decemberben esedékes pártkongresszusig több jelölt is megerősítheti támogatói bázisát. Kedden Friedrich Merz volt CDU-frakcióvezető is közölte, hogy jelölteti magát.

Az egyiptomi elnökkel tartott sajtótájékoztatón kancellári jövőjéről is kérdezték Angela Merkelt.

"Nem hiszem, hogy bármi megváltozik majd a pozíciómban a nemzetközi tárgyalásokon. Sőt azt is mondhatjuk, hogy több időm lesz arra, hogy kormányfői feladataimra koncentráljak" - magyarázta Merkel.

Az elemzők azt találgatják, vajon a pártelnöki és a kancellári poszt szétválasztása, illetve Merkel utódának személye mennyiben érezteti majd a hatását Németország bel- és külpolitikájában.

Florian Eder szerkesztő, Politico:

"Eddig három jelöltről tudunk. Egyikük Merkel régi riválisa és erős bírálója, Jens Spahn, a német egészségügyi miniszter, aki csak 38 éves. A másik Annegret Kramp-Karrenbauer (a CDU főtitkára). Merkel választása valószínűleg rá esne, ha ő választhatna, ha ő dönthetné el, hogy ki lépjen a helyére pártelnökként. A harmadik jelölt Friedrich Merz (a CDU korábbi frakcióvezetője a német parlamentben). Ő jogász, 15 éve elhagyta a politikát, de kedden hivatalosan bejelentette, hogy indul a CDU vezetői posztjáért a decemberi kongresszuson".

Angela Merkel semmilyen módon nem akar beleszólni utódja kiválasztásába a párt élén. Hétfőn arról is beszélt, hogy 2021-ig, a következő választásokig szeretne Németország kormányfője maradni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bíróság elé állt az AfD egyik regionális vezetője

Németországban letartóztattak két orosz kémet, akik szabotázsakciókat is terveztek

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz