NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Drámai felvételek az erdőtűz elől menekülő görög lakosoktól

Drámai felvételek az erdőtűz elől menekülő görög lakosoktól
Szerzői jogok Facebook/Giannis Labropoulos
Írta: Pálfi RitaRachael Kennedy
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A görögországi természeri katasztrófának legkevesebb ötven halálos áldozata van.

HIRDETÉS

Több száz tűzoltó küzd a lángokkal Görögországban, legkevesebb ötven ember vesztette életét az erdőtűzekben.

A menekülő emberek, illetve azok, akik hirtelen a fenyegető lángok közt találták magukat több drámai felvételt is készítettek. A  The Cube, az euronews közösségi médiával foglalkozó csapata több videó készítőjével is beszélt.

Giannis Labropoulos a Pátrát (Patrast) Athénnel összekötő sztrádán autózott Kineta település közelében, mikor az alábbi felvételt készítette.

"Egy percbe se telt, mire a füst elborította az utat - mondta Labropulos az euronews-nak. "Majd hirtelen tűz borított el mindent, le is állítottam a videót, hogy lássam, hogy mi van előrefelé".

A férfi elmondta, hogy feleségével sikerült biztonságban elhagyni a veszélyes területet, de a az asszony nagyon megrémült.

A fővárostól mindössze 30 kilométerre lévő Matiban az egyik legrosszabb a helyzet. Többen az autópályán vesztették életüket, amikor nem tudtak elmenekülni a kocsijukból, sokan pedig a tengerbe futva haltak meg.

Giorgos Moutaifs fotós Matiban dolgozott, a közösségi médiára feltöltött képe mellé azt írta, hogy "a legtöbb ember, akit láttunk, csapdába esett és ott halt meg. Tragédia." 

Az alábbi képeket éjszaka tették ki a Facebookra. Nea Makrinál készültek az emberekről, akik a sűrű füst és a tűz elől menekültek. A helyszín nincs messze attól a tengerparti várostól, melynek közelében a vöröskereszt fedezett fel 26 holttestet.

Több bejegyzés is mutatja a közösségi médián, ahogy a fekete füst betakarta az eget Attika régió felett. Az alábbi videót Rafinában készítették. 

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kizárta magát, kamerázott, közben nem vette észre a lángokat

Görögországi tűzvész: nem értek el a tengerig

Műholdképeken a pusztító görög erdőtűz