NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ponta: Meg akarom állítani, hogy Románia új Magyarországgá váljon

Ponta: Meg akarom állítani, hogy Románia új Magyarországgá váljon
Szerzői jogok MTI/EPA/Robert Ghement
Írta: Pálfi RitaChris Harris
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A volt román miniszterelnök egy, az euronews-nak adott interjúban beszélt erről.

HIRDETÉS

Románia volt miniszterelnöke, Victor Ponta azt mondta az euronewsnak: meg akarja akadályozni, hogy országa egy új Magyarországgá váljon.

Ponta 2015 novemberében mondott le miniszterelnöki posztjáról, miután Romániában tüntetéshullámot váltott ki egy halálos tűzeset egy bukaresti éjszakai klubban. A héten jelezte politikai visszatérését a 45 éves politikus, akit tavaly kizártak korábbi pártjából, a román szociáldemokrata pártból (PSD).

A politikai színtérre való visszatérést hetekkel azután kezdte, hogy a román legfelsőbb bíróság első fokon felmentette a korrupciós vádak alól. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával küldte bíróságra az akkor hivatalban lévő miniszterelnököt 2015 szeptemberében.

Az ügyészség vádja szerint 2007-2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova szociáldemokrata szenátor cégétől. A vádakat megalapozatlannak ítélte a bíróság.

Az euronews-nak adott interjúban Ponta a többi között arról beszélt, hogy:

– visszaterelné az országot egy Európa-párti irányba, és megakadályozná a jelenlegi kormányt abban, hogy „a magyarországi Orbánhoz közeli politikát folytasson”;

- csak akkor lépne koalícióra a jövőben volt pártjával, a PSD-vel, ha leváltják annak vezetőséget, és „haladó szelleműbbek, illetve Európa-pártibbak lesznek";

- szerinte a PSD-ben vannak olyan emberek, akik a „múltba révednek".

Képviselők tucatja lépett be Ponta új pártjába a PRO Romaniába (Romániáért).

A volt miniszterelnök támogatja a korrupcióellenes küzdelmet, de visszautasítja a vitatott korrupcióellenes ügyész, Laura Codruţa Kövesi támogatását. Azt mondta, hogy valaki olyat látna szívesen a poszton, aki „kevésbé átpolitizált".

A moldávokat testvéreknek tartja. Szerinte Moldovának népszavazáson kellene eldöntenie, hogy újra csatlakozna-e Romániához.

Itt megnézheti és elolvashatja a teljes interjút angol nyelven.

Az Euronews megkereste a PSD-t is, hogy kommentálja a Ponta által mondottakat, de egyelőre nem válaszoltak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Romániában épül meg a NATO legnagyobb katonai bázisa - erős súlypont a Fekete-tenger térségében

Őrizetbe vették Andrew Tate-et és testvérét Romániában

A magyarellenes román párt nem csatlakozik az ECR-hez, ha a Fidesz igen