NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Helyüket keresik a demokraták Olaszországban

Helyüket keresik a demokraták Olaszországban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A választási vereség, majd Matteo Renzi lemondása után az is felmerült az elnökség programadó ülésén, hogy beszállhatnának a jobboldal vezette kormányba. Hétfőn este Rómában ennek ellenzői voltak többségben.

HIRDETÉS

Összeült az olasz Demokrata Párt vezetősége, miután Matteo Renzi, a párt főtitkára, korábbi kormányfő, lemondott tisztségéről hétfőn. A március eleji parlamenti választásokon ugyanis jókora előnnyel (37%) a Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség, azon belül is a Liga győzött. Második helyre a populista 5 csillag Mozgalom futott be a szavazatok 32,68 százalékával. A demokraták körül létrejött baloldali választási koalíciónak csak a szavazatok 22,85 százaléka jutott. A Demokrata Pártra pedig a voksolóknak mindössze 18,72 százaléka szavazott március 4-én.

A római zárt ülésen, amely több mint négy órán át tartott, a párt főtitkár-helyettesét, Maurizio Martinát választották meg ügyvivőnek.

Matteo Ricci, aki Renzi irányvonalát képviseli a vezetőségben, azt magyarázta, hogy az 5 Csillag Mozgalom és a Liga nyerte meg a választásokat, úgyhogy nekik kell kormányozniuk, megtartaniuk a választóknak adott szavukat. Olaszok milliói várnak például a megígért alapfizetésre - tette hozzá.

Az eddig kormányzó, meglehetősen megosztott párt választási veresége után a vezetésnek mielőbb döntenie kell arról, milyen helyet céloz meg a jócskán megváltozott hatalmi struktúrában.

Az olasz baloldal emblematikus alakja, Piero Fassino is azt mondja, hogy Salvinin és De Maión, vagyis a Liga és az 5 Csillag Mozgalom vezetőin a sor, ha már egyszer annyira biztosak abban, hogy mellettük áll a nép.

De a Demokrata Párt több vezetője is amellett érvelt, hogy be kellene szállniuk a kormányzásba. A hétfő esti római ülésen ennek ellenzői voltak többségben.

Az Euronews tudósítója, Eloisa Covelli már biztosra veszi, hogy a DP ellenzékbe vonul. Arra emlékeztet, hogy március végén indulnak a koalíciós tárgyalások, de a Demokrata Párt csak nézője lesz ennek a produkciónak. A párt számára a következő mérföldkő az áprilisi tisztújítás, amikor meg kell választaniuk új főtitkárukat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nincs egyetértés, három különböző helyen tüntettek a gazdák Rómában

14 embert letartóztattak, miután zavargások törtek ki egy olasz menekülttáborban

Lebontják a híres-hírhedt nápolyi panelóriásokat, a falukon lévő festmények sorsa kérdéses