Ugyan jelenleg élhetetlen a bolygó, több tudós szerint volt olyan időszak, amikor akár az élet bölcsője is lehetett hatalmas óceánjaival és simogató klímájával.
Ugyan jelenleg élhetetlen a bolygó, több tudós szerint volt olyan időszak, amikor akár az élet bölcsője is lehetett hatalmas óceánjaival és simogató klímájával.
A felszínen megolvad az ólom, a fekete eget mérgező savfelhők borítják, a levegőben tüdőt maró kénsav-pára kavarog. Nem a legideálisabb helyszín a földihez hasonló élet kialakulására vagy fenntartására. Mégis, a Guardian által megkérdezett tudósok közül többen is állítják, a Vénusz történetében volt olyan időszak, amikor csak a Naptól mért távolsága különböztette meg a Földtől, a klímája nem. Sőt, úgy vélik, az első olyan bolygó volt a Naprendszerben, amelyen az élet kialakulására alkalmas körülmények lehettek. Feltételezéseiket arra alapozzák, hogy amikor a Földön megjelentek primitív bakteriális életformák, a Vénuszt hatalmas, 2 ezer méter mély óceánok borították, a levegőben pedig enyhe, selymes szellő fújt.
A NASA New York-i Goddard Intézetében dolgozó Michael Way úgy fogalmazott: „három milliárd évvel ezelőtt a vénuszi felszín hőmérséklete alig különbözött a Föld mai, trópusi vidékeitől. Annyi eltérés volt, hogy a Vénuszon többet esett az eső, néhány szárazabb vidéktől eltekintve”. Ha jók a szakértők számításai, a vénuszi óceánok egészen sokáig, 715 millió évvel ezelőttig meg is maradtak. Ez azért döntő kérdés, mert így lehetett elég idő a mikrobák tovább fejlődéséhez. Az óceánok vizének hőmérséklet-ingadozása kisebb, mint a levegőé, ezért lehet biztosabb kiindulópontjai az életnek.
Más tudósok is egyetértenek, hogy lehetett egy időszak, amikor a két bolygó jelentősen eltérő fejlődési útja keresztezte egymást. A japán űrügynökségnek dolgozó Takehikó Szató nem merészkedik odáig, hogy megítélje a lakhatóság kérdését, de azt ő is elismeri, hogy ebben a szakaszban a két klíma nagyon hasonló volt. Ahogy a Vénusz-szonda programjában is részt vevő tudós mondja, a bolygó jelenlegi állapota a földi klímaváltozásra emlékeztető, az üvegházhatású gázok elszabadulásával magyarázható átalakulás eredménye. Most 460 Celsius-fok körüli a felszíni hőmérséklet, az atmoszféra áthatolhatatlan szén-dioxidból áll, melynek sűrűsége a földi 90-szerese. A Vénusz jelenleg a Naprendszer legforróbb bolygója. Az oda küldött földi szerkezetek alig néhány óráig bírják a körülményeket.
A földi környezetváltozási modelleket megfordítva, a víz jelenlétét, a Nap erejét és a Vénusz forgását figyelembe véve a tudósok arra jutottak, hogy csaknem 3 milliárd évvel ezelőtt a bolygó átlag felszíni hőmérséklete 11 Celsius-fok volt, és ez több mint két milliárd évvel később sem emelkedett 15 fok fölé. Valamikor 715 millió évvel ezelőtt ugrott meg drasztikusan a hőmérséklet, ami aztán elviselhetetlen körülményeket teremtett. További felszíni mérések lennének szükségesek ahhoz, hogy meg lehessen állapítani: mennyi víz lehetett a Vénuszon a múltban, és mikor kezdett eltűnni.
Erre a kérdésre a japán Vénusz-programnak (Akacuki) már választ kellett volna adnia. Az eredeti tervek szerint a szonda 2010-ben landolt volna a a felszínen, de a hajtóműve meghibásodása miatt sokáig nem tudott leválni a Nap körüli keringési pályáról. Nemrég a pályamódosító eszközöknek köszönhetően mégis megközelítette a Vénuszt, és megkezdhette az adatgyűjtést. Nemcsak a légkör víztartalma érdekli a tudósokat, de tudni szeretnék, van-e vulkanikus aktivitás, kialakulnak-e villámok, és a légkör miért forog 60-szor gyorsabban, mint a bolygó maga.
Már ennek kiderítése is nagy előrelépés lenne, mégsem vinne sokkal közelebb a talányhoz: létezhetett-e mikrobiális élet a Vénuszon. Ennek nyomait csak egy landoló egység tudná felkutatni, de erre egyelőre sem a pénz, sem a technológia nem áll az emberiség rendelkezésére.
Illusztráció: Wikipedia
