NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

ISIS - amerikai gyógyszergyár, nem dzsihádista szervezet

ISIS - amerikai gyógyszergyár, nem dzsihádista szervezet
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megváltoztatná egy kaliforniai gyógyszergyártó a cégnevét, mert megegyezik a terrorszervezetével.

HIRDETÉS

Névváltoztatásra kényszerül az ISIS nevű amerikai gyógyszergyártó, mert neve megegyezik az Iszlám Állam dzsihádista szervezet angol rövidítésével. (Iraki és Szíriai Iszlám Állam: Islamic State of Iraq and Syria – ISIS.)

A kaliforniai gyógyszergyárat az egyiptomi Ízisz istennő után nevezték el, manapság azonban az emberek a terrorcsoportra asszociálnak a név hallatán – közölte a cég alelnöke, ám egyelőre nem döntötték el, hogy mire változtatják, és azt sem, hogy mikor.

Egy éve a cég még úgy vélte, hogy nincs szüksége a névváltoztatásra.

A biotechnológiai vállalat daganatos megbetegedések, szívproblémák, illetve idegrendszeri betegségek kezeléséhez gyárt gyógyszereket.

Tavaly egy belga csokoládégyártó kényszerült neve megváltoztatására, szintén ISIS-nek hívták.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet