Több mint egymilliárd fontos veszteséggel kezdődött a Royal Bank of Scotland reprivatizációja.
A brit kormány a pénzügy válság idején államosította részlegesen a bankot. Akkor csaknem 46 milliárd fonttal segítette ki a bajba jutott pénzintézetet, cserébe a részvények 78,3 százaléka a kormány kezébe került.
Ebből most 5,4 százaléknyit adott el 2,1 milliárd fontért, vagyis jóval a vételi ár alatt.
Az ellenzék szerint a kormány elhibázott döntést hozott, elemzők is úgy vélik, hogy februárban kellett volna piacra dobni a részvényeket, akkor ugyanis 400 penny felett járt az értékük, míg most alig 330 pennyt kérhettek a részvények darabjáért.
A kormány 2008-ban 500 penny körüli áron vette a részvényeket.
A brit kormány csaknem két éve jelentette be, hogy megkezdi a részlegesen államosított nagybankok reprivatizációját.
