rendkívüli hír

rendkívüli hír

Obama együttműködne Iránnal a dzsihádisták ellen

Éppen ezt olvassa:

Obama együttműködne Iránnal a dzsihádisták ellen

Obama együttműködne Iránnal a dzsihádisták ellen
Betűméret Aa Aa

Az amerikai elnök titokban levelet írt Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási vezetőjének október közepén. Ebben az áll, hogy a két ország közös érdeke az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet ellen vívott harc. A levél emellett igyekszik Hameneit a nukleáris megállapodáshoz is közelebb vinni. Az írás tartalmáról a Wall Street Journal részletesen beszámolt.

Obama elnök az amerikai félidős választások után így nyilatkozott Iránnal kapcsolatban.

- Hosszú hagyománya van a két ország közti bizalmatlanságnak. Hogy vajon képesek-e igent mondani arra, ami egyértelműen jobb lenne Iránnak, a térségnek és a világnak, az még nyitott kérdés. A következő hetekben kiderül – mondta az amerikai elnök.

Barack Obama hangsúlyozta, hogy a dzsihádisták ellen harcban való együttműködés függ attól is, hogyan halad a teheráni atomprogramról szóló tárgyalás, amely következő határideje november 24.