rendkívüli hír
This content is not available in your region

Pesszimista a Fed, marad a gazdaságösztönző program

Pesszimista a Fed, marad a gazdaságösztönző program
Betűméret Aa Aa

Az amerikai jegybank rontotta növekedési várakozásait, a gazdaságnak továbbra is ösztönzésre van szüksége, így a Fed fenntartja a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programját. A lassításról vagy kivezetésről semmit nem közölt a bank a kamatdöntő ülést követően.

A közlemény a korábbi mérsékelt helyett szerénynek nevezte a gazdaság teljesítményét. Az elnök, Ben Bernanke szerint a jelzáloghitelek kamatainak emelkedése mellett komoly aggodalomra ad okot, hogy az infláció tartósan a 2 százalékos jegybanki cél alatt van.

A bank nem változtatott az alapkamat mértékén, az várhatóan tartósan marad a 0 és 0,25 százalék közötti szinten.

A pénzpiacok arra számítanak, hogy a jegybank szeptemberben kezdi lassítani a gazdaságösztönző programot azzal, hogy havi 20 milliárd dollárral kevesebbért vásárol kötvényeket, majd jövő év közepén teljesen leállítja a vásárlást.

Az amerikai gazdaság eközben az élénkülés jeleit mutatja: a legutóbbi negyedévben a vártnál jobban nőtt a GDP, egy másik adat szerint pedig a vártnál jobban alakult a foglalkozatás júniusban.

A kormány változtatott a GDP számítási módján, ez alapján a növekedés tavaly 2,8 százalék volt. Az első negyedéves lefelé módosított 1,1 százalékos növekedés után egyértelmű javulást mutat a gazdaság a második negyedévben mért 1,7 százalékos bővüléssel.

Az export és beruházások mellett a fogyasztás segítette a növekedést.
Az amerikai gazdaság 70 százalékát adó belső fogyasztás növekedési üteme azonban lassult, és a költségvetési kiadáscsökkentések az év további részében is visszafoghatják a bővülést.

Az amerikai jegybank laza monetáris politikája mindenesetre borítékolható minaddig, amíg a munkanélküliség 6,5 százalékra nem csökken. A jegybanki politikára azonban januártól az is erősen rányomja a bélyegét, hogy lejár Ben Bernanke mandátuma. Már folyik a találgatás, hogy ki érkezik a helyére. Barack Obama amerikai elnök
a demokrata párttal tartott egyeztetésen arról beszélt, hogy Lawrence Summers mellett több jelölt is van Ben Bernanke helyére, de nincs még döntés az ügyben.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.