rendkívüli hír

Mégsem megy az EU Isztambulba

Mégsem megy az EU Isztambulba
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Nem tűr meg békés demonstrációt sem a nagyvárosok közterületein a török rendőrség.

A lakosság továbbra is elszántan, de a hét eleje óta másképp tiltakozik az Erdogan-kormány politikája ellen, mint korábban. A rendőrséggel folytatott összecsapások helyett a törökök néma akciókkal jelzik, hogy elegük van a mindennapjaikat korlátozó vallási befolyásból.

Az első néma tüntető hétfőn, az isztambuli Taksim téren állt órákig szótlanul. Két nappal később a helyiek cipőket tettek az utcára virágokkal, üzenetekkel, ami errefelé gyászoló családok szokása.

A rendőrség kezdetben elvitte az ácsorgókat, és azokat is, akik autóik elé léptek vagy ültek azért, hogy megállítsák az akciókat. A rohamosztag csütörtökökre virradóra már vízágyúval akadályozta meg, hogy a békés tüntetők összeverődjenek a nagyvárosokban.

Eközben egy isztambuli parkban a tiltakozók azokért virrasztottak, akik meghaltak vagy megsebesültek a május 31-én kirobbant országos megmozdulásban Törökországban.

Az Európai Unió lemondta delegációjának csütörtökre tervezett isztambuli látogatását.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.