rendkívüli hír

Kínozta fogjait a szír titkosszolgálat Raccában a HRW szerint

Kínozta fogjait a szír titkosszolgálat Raccában a HRW szerint
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Kínzásra, kihallgatásra és fogvatartásra utaló nyomokat és dokumentumokat talált a Human Rgihts Watch emberi jogi szervezet Szíriában, egy elhagyott állambiztonsági épületben. A most nyilvánosságra hozott felvételek április 23-án készültek az Aleppótól 160 km-re található Raqqában.

Az emberi jogi szervezet munkatársa így összegezte, amit feltártak:

“Az épületekben több bizonyítékát láthattuk, és dokumentumokat találtunk, hogy a titkosszolgálat számos esetben végzett itt kihallgatásokat, és embereket tartott fogva magánzárkákban. Kihallgató- és kínzóhelyiségeket is láttunk.”

Az állítólagos cellákról és a helyszínen maradt kínzó eszköznek tűnő tárgyról tanúk is állítják, hogy használták. Az elreeh nevű eszközhöz kikötözték a foglyokat, a végtagok nyújtásával és hajlításával kínozhatták őket.

Ahmedet korábban fogva tartották:
“Láttam embereket, akiknek letépték a körmét, aminek a helyén hús nőtt, és sarjadt rajta az új köröm. Emberek 8-11-13 éven át voltak ide bezárva a négy fal közé.”

A Human Rights Watch szervezet New Yorkban kiadott közleménye szerint a raqqai épületben talált bizonyítékok alátámasztják, hogy a szír kormány állambiztonsági és katonai hírszerzése tartott fogva és kínzott embereket, amíg a város a kormányerők irányítása alatt állt.

Az emberi jogi szervezet egy olyan listát is talált az épületben, amiről gyanítják, hogy az ott dolgozók szerepelnek rajta.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.