NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Spanyolországon belül kell keresni a katalán válság megoldását

Spanyolországon belül kell keresni a katalán válság megoldását
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A szakértő szerint ez segítene a nemzetközi közvetítés helyett

HIRDETÉS

Nemzetközi közvetítést kért a katalán kormány vezetője.

De ki segíthet a Barcelona és a Madrid közötti tárgyalásban?

A katalánok szerint az Ensz vagy az EU lenne alkalmas erre.

- Ha mindkét fél kérné ezt, akkor az EU szerepet vállalhatna közvetítőként, vagy a tárgyalás felügyelőjeként. Persze ez csak akkor lenne lehetséges, ha az unió is szeretné ezt – mondta a nemzetközi tárgyalások szakértője, Antje Herrberg Brüsszelben.

A sajtóhírek szerint az Ensz emberi jogi ügynöksége mellett az unió külügyi főképviselője és első alelnökét is alkalmas lenne a feladatra.

De az újságokban a német baloldal vezetőjét, a volt spanyol NATO-főtitkárt, az egykori svéd és az ír miniszterelnököt is hírbe hozták már.

A szakértő szerint az országhatáron belül kellene keresni a megoldást.

- Például létre lehetne hozni egy bizottságot a nemzeti harmóniáért, a bölcsek tanácsát, vagy a nemzeti párbeszéd intézményét – javasolta a szakértő.

A népszavazást megelőző időszakban a spanyol kormányfő elutasította a tárgyalást a katalánokkal, mert szerinte a követeléseik alkotmányellenesek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brüsszeli EU-csúcs: fókuszban az orosz-ukrán háború és a Közel-Kelet

Az EU sürgeti Grúziát, hogy ne fogadja el a "külföldi befolyásról" szóló törvényt

Komoly EP-kampánytéma a környezetvédelem Franciaországban