NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Erőszakkal űzik el a megmaradt migránsokat Calais-ból

Erőszakkal űzik el a megmaradt migránsokat Calais-ból
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A francia hatóságok szerint rágalom az emberi jogi szervezet állítása

HIRDETÉS

Erőszakkal igyekszik elűzni a francia rendőrség a Calais-ban ragadt menedékkérőket, állítja a Human Rights Watch.

Az emberi jogi szervezet jelentése szerint a hatóságok szemet húnynak a rendőri brutalitás felett, pedig Emmanuel Macron elnök emberséges bánásmódot ígért.

Egy helyi segélyszervezet munkatársa is úgy véli, a rendőrök túlzott erőszakot alkalmaznak.

- A rendőrök az éjszaka kellős közepén érkeznek, kirángatják az embereket a hálózsákjaikból, könnygázt fújnak a hálózsákokban alvó emberekre. Több embert kísértem kórházba, mert megsérültek a támadások alatt. Mindent elvesznek tőlük, gyakran a papírjaikat is, ez nagyon megnehezíti a dolgukat – mondja.

A franciaországi Calais városában több mint fél éve felszámolt átmeneti tábor helyén most 400-an élnek és váráják, hogy átjussanak Nagy-Britanniába, mint ez az afgán menekült is.

- Kiszálltak a kocsijaikból, amikor itt setáltam az utcán, és lefújtak könnygázzal, semit nem láttam, majdnem elütött egy autó. Semmi szabályelleneset nem csináltam, nem jártam tilosban, nem követtem el semmit.Vannak barátaim, akiket többször megvertek, vannak olyanok, akik még kórházban vannak – mondja egy afgán menedékkérő.

Élő pokolként írja le az emberi jogi szervezet jelentése a Calais melletti tábort. Az itt élő, főleg afgán, eritreai és etióp menekülteket rendszeresen bántalmazza a rendőrség. A táborban 200 gyermek él felnőtt felügyelet nélkül.

- Néha már Líbiában bántalmazzák őket, aztán jön a veszélyes átkelés a Földközi-tengeren, de azt mondják, hogy Calais-ban a legrosszabb. Ez elég bonyolult, mert azt gondoljuk, hogy Franciaországban betartják az emberi jogokat és el tudjuk látni azokat, akik menedéket kérnek.

A jelentés emlékeztet, hogy Macron elnök emberséges bánsámódot ígért, és a menekültrendszer reformját.

Megkértük a francia hatóságokat is, hogy reagáljanak a jelentés állításaira, de nem akartak kamera elé állni. Korábban azonban rágalmazásnak nevezték azt, hogy menedékkérőket vernének a francia rendőrök – jelenti tudósítónk Calais-ból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Calais-ben még százak várják, hogy Angliába mehessenek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak