NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nokia/Apple: vége a szabadalomháborúnak

Nokia/Apple: vége a szabadalomháborúnak
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A két óriás váratlanul megállapodást kötött, ezzel vége a decemberben kezdődött pereskedésnek.

HIRDETÉS

Tisztázta szabadalmi vitáját, és együttműködési szerződést kötött a Nokia és az Apple.

A hír jót tett a finn telekommunikációs cég részvényeinek, amelyek árfolyama azonnal megugrott, 7,4 százalékkal emelkedett az európai tőzsdéken kedden reggel.

Elemzők szerint váratlan fordulat, hogy a két cég megállapodásra jutott. Elhúzódó pereskedésre számítottak.

A Nokia tavaly decemberben perelte be az amerikai informatikai óriást azzal, hogy megsértette több szabadalmát is. Az Apple ugyanakkor túlzottnak tartotta a bírságot, amelyet ezért fizetnie kellett volna.

A mostani egyezség nemcsak szabadalmaikra vonatkozik, hanem kimondja például azt, hogy a Nokia hálózati infrastruktúra termékeket és szolgáltatásokat bocsát az Apple rendelkezésére.

Az Apple ugyanakkor újból árúsítja saját boltjaiban a Nokia digitális egészségügyi termékeit, amelyeket decemberben levett a polcairól.

A digitális egészségügy területén közös fejlesztéseket is terveznek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tízezer munkahelyet szüntet meg a Nokia

BlackBerry vs Nokia: hatalmas szabadalmi per jön

Nokia kontra Apple: szabadalmi háború fenyeget az okostelefon-piacon