NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hanifa vádi: egy nagyvárosi oázis újjászületése

Hanifa vádi: egy nagyvárosi oázis újjászületése
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Ez a völgy az életet jelenti Rijád lakói számára. A Hanifa vádi folyója – amely egyszer már majdnem elapadt, de azután nehéz munkával újjáéledt – Szaúd-Arábia közepén hasítja ketté a sivatagot.

A vádi – vagyis a völgy – a fővárostól délre és északra is messzire húzódik, és az Arrijádi Fejlesztési Hatóság egy évtizedes projektjének köszönhetően teljességgel megfiatalodott.

A 120 kilométer hosszú völgyben immár tiszta és szemet gyönyörködtető a folyópart. Pedig a Hanifa vádi nagyrésze régebben az egészségre is veszélyes szemétlerakat volt. Rijád lakói hátat is fordítottak egyik legjelentősebb természeti kincsüknek.

- A Hanifa vádi történelmileg, a régmúlt korok emberének komoly környezeti erőforrást jelentett. De a város fejlődése a folyóvölgy leromlásához vezetett. Törmelék, sitt, lyukak voltak mindenhol, és komolyan nyomott hagyott rajta a gyárak, az ipari tevékenység és a mezőgazdaság okozta szennyezés is – mondta Szaúd Al-Adzsmi a hatóság környezetvédelmi projektekért felelős projektmenedzsere.

A rehabilitáció során először a károkat kellett felszámolni. Szemléletváltásra volt szükség, hogy az emberek ismét kincsként tekintsenek a folyóvölgyre.

Gátakat építettek, szabályozni kezdték a folyót.

Az úthálózatot is újratervezték, és negyven kilométernyi új út épült. Az utak mellett immár mindenütt táblák, jelzések vannak.

És több tízezer fát és bokrot is ültettek.

A vádi újjászületése komoly hasznára vált a rijádiaknak, beleértve a part közelében dolgozó datolyatermesztőket is. Nekik is új vízforrásuk lett.

Talán nem volt eddig köztudomású, de több százféle datolya létezik, és itt termesztik ez az egyik legjobbat közülük. A gyümölcs maga kétszínű, frissen és szárítva is lehet enni belőle. Ez Szaúd-Arábia igazi, autentikus íze. Elképesztően édes és zamatos. Sokak szerint olyan gyümölcs, amelyet ha egyszer megkóstolunk és elkezdünk enni, többé nem akarjuk abbahagyni.

- Rendszeres ügyfél vagyok az egyik farmon. Én itt veszem a datolyát. Korábban a völgy elhanyagolt hely volt, de a fejlesztések után a farmok is sokkal láthatóbbak és könnyen megközelíthetőek lettek. Jobb hely lett az egész völgy, és ez aztán egy csodálatos fejlesztésbe fordult át. Aki idejön, máris úgy érezheti magát itt, az egész területen, mint egy üdülőhelyen – áradozott az egyik datolyafelvásárló, Bandar Al-Dzsoma.

A vádi projekt része volt egy sokszoros díjnyertes biológiai víztisztítóműnek a felépítése is. Természetes úton tisztítják meg a vizet a mérgektől: növények és állatok bontják le a veszélyes anyagokat.

- Benne vannak az olyan elemi élőlények, mint az algák vagy a moszatok, és a bonyolultabb egyedek, a madarak vagy a halak is, szóval itt a teljes tápláléklánc. Egy rendes háztartás megszervezéséhez hasonlítható ez tulajdonképpen, a család minden tagjának megvan benne a szerepe, mindenki segít a táplálkozásban a másiknak, mert ez is kell ahhoz, hogy boldog legyen az egész család – magyarázta Szaleh Al-Fajzi igazgató.

Az itt használt technikák nem teljesen újak, de korábban sohasem hozták össze ezeket ilyen nagy mennyiségben és választékban.

A rendszerbe szennyvízként bekerülő vizet hat óra alatt tisztítják meg teljesen természetes módszerekkel. Így lesz az undorító szennyből tökéletesen biztonságos, és nem mellékesen kristálytiszta ivóvíz.

A családi piknikek mindig is nagyon népszerűek voltak Rijádban, ezek népszerű helyszíne lett immár a folyóvölgy. Hét új nagy parkot már átadtak, kettő még készül.

- Mindig is a fővárosban, Rijádban éltem, és régebben ilyen dolgok még csak nem is léteztek. De komolyan. Most meg, ha kijövök a városból, még mindig meglepődöm, hogy mindenhol rendezettséget látok, minden egészen jól szervezettnek tűnik, az életek, a fák, de még az utak is erről szólnak – mesélte egy idős férfi, Abdul Aszajad.

A Hanifa vádi így tért vissza néhány év alatt odafigyeléssel, törődéssel és tudatossággal az életbe. Ráadásul tette mindezt egy közösség szívében.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kényeztetés Lankaranban: zen wellness-kezelésekkel és teával

Esőerdők és legendás vendégszeretet a felhőkarcolók árnyékában

Şanlıurfa: a szent halastótól a kőhegyekig