rendkívüli hír

Spanyol gazdaság

Business

Jól zárta 2016-ot a spanyol gazdaság

A negyedik negyedévben 0,7 százalékkal, az egész évben pedig 3,2 százalékkal nőtt a GDP.

Megugrott az infláció Spanyolországban

A magasabb energiaárak miatt Spanyolországban az infláció január után februárban is meghaladta az Európai Központi Bank célját – jelentette a spanyol statisztikai…

Stabilan bővül a spanyol gazdaság

A belpolitikai válság ellenére már harmadik éve javul Spanyolország gazdasági teljesítménye.

Visszakapják túlfizetéseiket a spanyol jelzáloghitelesek

Spanyol bankoknak körülbelül 4 milliárd eurót kell visszafizetniük a jelzáloghiteleseiknek az Európai Bíróság döntése szerint.

Lassult a spanyol gazdaság növekedési üteme

Három éve próbál Spanyolország túllépni a gazdasági válságon, és az eredményei szerint jó ütemben halad, habár a második negyedévhez mérten némi lassulás…

News

TTIP - a jólét záloga vagy a multik hatalomátvétele?

Egyszer halottnak nyilvánítják, egyszer a feltámadását hirdetik: milyen érvek szólnak a TTIP, az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezmény mellett és ellen?

Ütemesen fejlődik a spanyol gazdaság

Spanyolország gazdasága idén több mint 3 százalékkal bővül, habár a politikai patthelyzet és a kormányalakítási gondok kezdik éreztetni hatásukat – nyilatkozta az ügyvivő kormány gazdasági minisztere,

Veszett pénz Spanyolországban

A jegybank szerint az az összeg, amit a spanyol kormány a bankok megmentésére költött, nem fog teljesen megtérülni.

Túlköltekezés mellett bővül a spanyol gazdaság

A vártnál gyorsabban bővülhet a spanyol gazdaság annak ellenére, hogy Mariano Rajoy miniszterelnök továbbra sem tud kormányt alakítani – jelentette be az ügyvivő gazdasági miniszter vasárnap a G 20-ak

Europe

Haladékot kapott a választás előtt Spanyolország

Spanyolország és Portugália sem kap büntetést az Európai Uniótól a költségvetési szabályok megszegése miatt.

Csökkent a munkanélküliség Spanyolországban

Javult a munkaerőhelyzet Spanyolországban. Áprilisban több mint 83 ezer fővel, vagyis 2 százalékkal csökkent a regisztrált munkanélküliek aránya. Ez

Édes siker: a spanyol csokigyárak talpon maradtak a válság után

A Földközi-tenger partján lévő Jijona városkában mintegy kétezer ember él közvetve vagy közvetlenül a turron nevű nugátos édesség készítéséből.

Túlfűtötték a vitát a spanyol miniszterelnök-jelöltek

Spanyolország miniszterelnökét élő adásban támadták az országban lévő korrupció miatt, a vasárnapi választást megelőző televíziós vitában. Mariano

Merre tovább, Spanyolország?

Választások jönnek Spanyolországban – milyen hatással lehetnek az ország jövőjére, az államszerkezetre, a szakpolitikákra?

Spanyolország: többen dolgoznak a választások előtt

Csökkent a munkanélküliség Spanyolországban. Három havi folyamatos emelkedés után novemberben végre jobb adatok érkeztek. Körülbelül 27 ezer ember

Többen dolgoznak Spanyolországban

21,2 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami hír a miniszterelnöknek a decemberi választások előtt.

Ki jár jól, ha Katalónia függetlenné válik

Katalónia adja Spanyolország gazdaságának egyötödét, ám ha kiválik, el kell hagynia az eurózónát, és újra kérnie kell felvételét az Európai Unióba.