rendkívüli hír

Christine Lagarde

News

Lagarde nem hagyja magát

Az IMF vezérigazgatóját korábbi, francia pénzügyminiszterként hozott döntése miatt fogták perbe Párizsban.

Bíróság előtt az IMF vezetője

Bíróság elé áll az IMF vezetője hanyag kezelés vétségéért. Akár egy év börtönbüntetést is kaphat.

Decemberben áll bíróság elé az IMF vezetője

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője december 12-én áll bíróság elé, amikor egy vitatott kártalanítási ügyben játszott szerepéről kell számot…

Rács mögé kerülhet az IMF vezetője

Bíróság elé kell állnia az IMF vezetőjének, miután a francia legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését.

Brexit: az IMF figyeli az eseményeket

A Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója üdvözölte a brit jegybank piacot stabilizáló intézkedéseit.

Business

Lagarde: "Bon courage" a briteknek

Az IMF vezérigazgatója bátorságot kívánt a brit szavazóknak, hogy jól döntsenek a jövő heti népszavazáson.

Szexuális zaklatási botrány a francia politikában

A női politikusokat ért szexuális zaklatás ellen emelte föl hangját 17 volt vagy jelenlegi miniszter Franciaországban, köztük az IMF elnöke

IMF: az egész világgazdaságra negatívan hatna a Brexit

A brit jegybank után a Nemzetközi Valutaalap is a Brexit gazdasági veszélyeire figyelmeztette az Egyesült Királyságot az országról készített éves

A G20-ak is a Brexitről beszélnek

Az Egyesült Királyság az Európai Unióból történő lehetséges kilépése került a G20-ak sanghaji találkozójának középpontjába. Sajtóhírek szerint

Megkongatta a gazdasági vészharangot az IMF

A világgazdaság egyre gyengül és túlságosan sérülékeny egy hirtelen sokk elhárításához – írja friss jelentésében a Nemzetközi Valutaalap.

Christine Lagarde marad az IMF élén

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa újraválasztotta Christine Lagarde-ot a szervezet élére. Idén ő volt az egyetlen jelölt a vezetői posztra.

Perbe fogják Christine Lagarde-ot

Az egykori francia pénzügyminiszter egy 2008-as ügy miatt áll bíróság elé.

Europe

Győztek a görög érvek - tárgyalnak az adósságról

Görögország hitelezői hajlandóak megvitatni az adósság átütemezesének kérdését – közölte az Európai Bizottság alelnöke. Az öt hónapon át tartó

IMF: újabb hitelre lesz szüksége Görögországnak

Lesújtó véleményt írt Görögországról a Nemzetközi Valutaalap csütörtökön kiadott elemzésében. Az IMF szerint Görögország adóssághelyzete

A görög javaslat számokban

Araszolva haladnak a tárgyalások a görög adósság rendezéséről az athéni kormányzat és partnerei között.

Bizonytalanságot okoz Európában a görög helyzet

Eséssel reagáltak az európai piacok a görögországi bizonytalanságra. Athén elhalasztotta az esedékes törlesztőrészlet befizetését a Nemzetközi

Újabb hitelt kap Ukrajna az IMF-től

A Nemzetközi Valutaalap 17,5 milliárd dolláros hitelt nyújt Ukrajnának. A négy éves hitelprogramban több egyezmény is szerepel, így összesen akár 40

Lagarde: Többet kell tenniük a görögöknek

Christine Lagarde az egyik legbefolyásosabb nő a világon: a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. Az IMF-nek az a célja, hogy világszerte

Görögország érdeke, hogy végrehajtsa a gazdasági reformokat

Az IMF vezérigazgatója szerint Görögországnak tartania kell magát ígéreteihez, bármelyik párt is kerüljön hatalomra a választások után. Christine

Szürke képet festett a világgazdaság alakulásáról az IMF vezér

A nyersolaj árának zuhanása és az Egyesült Államok egyre erősödő gazdasága nem lesz elegendő ahhoz, hogy fellendítse a világgazdaságot – mondta

Még több pénzt ígért az IMF az Ebola megállítására

Megnőtt a kockázata annak, hogy egyenlőtlenül és a vártnál lassabban növekedik a világ gazdasága – ezzel zárta tanácskozását a Nemzetközi Valutaalap