Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Afrika a lehetőségek földje

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Afrika a lehetőségek földje

Afrika fejlesztési problémái, a mezőgazdaság átalakítása úgy, hogy az önfenntartás eszközéből a gazdaság motorja legyen – minderről és más témákról is szó esett a negyedik Nemzetközi Afrikai Fejlesztési Fórumon.

Afrika lakosságának hatvan százaléka nem jut elektromos áramhoz, fele rosszul táplált, holott a kontinensen nyolcszáz millió hektárnyi termőföldet nem művelnek meg. A találkozón többek között ezekről a kérdésekről cseréltek eszmét a résztvevők.

- Ennek a fórumnak az a célja, hogy a kétezernégyszáz résztvevő találkozzon a megfelelő szakértőkkel, illetve egymással, ami négyezerötszáz kétoldalú találkozót jelent, és ezzel erősítse az afrikai üzleti kapcsolatokat – mondja az Attijariwafa marokkói bank vezérigazgatója, Mohamed el-Kettani. – Hogy az afrikaiak elkezdjenek együttműködni és beinduljon a régión belüli nemzetközi kereskedelem, de azért is, hogy az egyenlőség talaján állva találkozzanak a magukhoz hasonlókkal.

- Újra kell indítani a vitát az alapvető kérdésekről, mint a mezőgazdaság és az ipar fejlesztése, illetve az áramellátás kiterjesztése – mondta a Maroc Export igazgatója, Zahra Maafri. – Ez a két alapvető pillére a fenntartható fejlesztési politikának Afrikában, ha javítani akarjuk a pozícióinkat a nemzetközi piacokon.

- Afrika a lehetőségek földje, ha a befektetéseket nézzük, kimagasló a gazdasági növekedés, és egyre több fejlesztés célozza a Dél-Dél együttműködés erősítését. Ez szerintem nagyon jó dolog – mondta a kongói befektetési ügynökség vezetője, Annick Patricia Mongo.