NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gazdagmamik, avagy a sikeres vállalkozó anyukák története

Gazdagmamik, avagy a sikeres vállalkozó anyukák története
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A gyermeküket nevelő kismamák egy oktatási program segítségével sikeres vállalkozásokat hoznak létre Magyarországon.

Szilvia például 2008-ban indította vállalkozását. Akkor, amikor otthon volt és gyermekeit nevelte. Arra gondolt, hogy szeretne egy céget indítani. Eleinte dekorációs ötleteket adó blogot írt, aztán beiratkozott a “gazdagmami” kurzusaira. Az interneten elérhető tananyag segített neki abban, hogy sikeres vállalkozó legyen.

Akkoriban egy multinacionális cégnél dolgozott, de úgy döntött, otthagyja és beindítja saját vállalkozását.

– Két gyermek anyukájaként – a kisfiam hét, a lányom tíz éves – nagyon fontos volt számomra, hogy az álmaimat úgy valósítsam meg, hogy közben a családomra is jusson időm – mondta Boldog Szilvia. Szilvia ma egy boldog vállalkozó és nem csak azért mert így hívják. Együtt dolgozik a férjével, rövidesen felvesznek egy kereskedőt és egy tervezőt. Cége éves árbevétele a hatszorosára nőtt négy év alatt.

Ahogy Szilvia mesélte, nem kérdés, hogy ebben a sikerben nagy szerepe van a “gazdagmami” programnak.

- Az első “gazdagmami” kurzuson elég részletes téjékoztatást kaptunk arról, hogy hogyan kell létrehozni egy weboldalt. A mai napig ott vagyok az összes kurzuson és 2000 gazdagmamival tartom a kapcsolatot napi szinten – mondta Szilvia.

És most ismerjék meg Vida Ágnest, a “gazdagmami” program ötletgazdáját, aki több száz vállalkozó kedvű kismamának megváltoztatta az életét Magyarországon.

Ágnes 37 éves, pszichológus. Két boldog gyermek édesanyja. A “gazdagmami” eleinte egy blog volt, aztán kialakult körülötte egy Facebook csoport, amelynek ma 70 ezer követője van és természetesen van hírlevelük is, amelyet 45 ezer címre juttatnak el. Mindemellett rengeteg rendezvényt és találkozót szerveznek országszerte, amelyen az elektronikus tanagyagot népszerűsítik.

– A leckék nagyon gyakorlatiasak például arról, hogy hogyan hozzanak létre egy Facebook oldalt, és nagyon rövidek, 10-20 percesek, hiszen a kismamáknak nagyon szoros az időbeosztásuk – mondta Vida Ágnes a gazdagmami.hu alapítója. A “gazdagmami” program 2013-ban megkapta az Amerikai Kereskedelmi Kamara Női Kiválósági Díj Döntőse díját, 2014-ben a PWA Női Menedzser Díját, valamint az Európai Bizottság “Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” nemzeti díját.

- Ez nem csak arról szól, hogy 2008 óta csaknem 1600 kismama indította el vállalkozását, hanem arról is, hogy megváltoztassa a közgondolkodást a vállalkozásról, a vállalkozókról – mondta Vida Ágnes.

– Az én sikerem titka, hogy szenvedélyesen szeretem azt, amit csinálok. Új és kreatív ötleteket valósítok meg és támogató emberekkel veszem magam körül – mondta Szilvia. www.gazdagmami.hu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hol tart Európa a zöld hidrogén előállításában?

Vége a szélmalomharcnak: jót tesz a szélenergia-projekteknek az egyszerűbb engedélyeztetés

Uniós klaszterek: Lengyelország a repülőgépiparba fektet