NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A mezőgazdaság jövője, a jövő mezőgazdasága a párizsi agrárexpón

A mezőgazdaság jövője, a jövő mezőgazdasága a párizsi agrárexpón
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A párizsi Porte de Versailles kiállítási központban megnyílt az 51. nemzetközi megzőgazdasági expó. A március 2-ig tartó rendezvényre 700 ezer látogatót várnak, nemcsak Franciaországból, hanem a világ minden tájáról.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar a francia gazdaság húzóágazata, csaknem egymillió embernek ad munkát, és 9 milliárd eurós nyereséget termel. Érthető tehát, hogy az expó igencsak népszerű a nagyközönség körében is – tudósított a helyszínről Giovanni Magi, az euronews riportere.

- A mezőgazdaságban, ahogy a francia gazdaság más ágazataiban is, ügyelnünk kell a vállalkozások versenyképességére – nyilatkozott az euronewsnak Jean-Luc Poulain, a nemzetközi agrárexpó elnöke. – Néhány évvel ezelőtt még a második helyen álltunk, de mára visszacsúsztunk az ötödikre. Meg kell állítanunk ezt a folyamatot. Vissza kell hódítanunk az elveszett piacokat. A francia termelők készen állnak erre.

A kiállítás legizgalmasabb része azzal foglalkozik, hogy milyen lesz a jövő mezőgazdasága. A kutatók szeretnék, ha széles körben elterjedne a környezettudatos gazdálkodás. Olivier Le Gall, a téma szakértője azt hangoztatta, hogy az agroökológia nem visszatérés a múlthoz. Éppen ellenkezőleg: tudományos ismeretre van szükség az ökológikus módszerekhez, és ezeket értelemszerűen el kell juttatni a felhasználókhoz, vagyis a farmerekhez is. Az agroökológia maga a hi-tech.

A mezőgazdaság jövője tehát a korszerű technológiákon áll vagy bukik. A francia Gregoire cég például vadonatúj szüretelő gépét mutatta be a vásárvárosban. Geoffrey Delon, a fejlesztő azt is elmondta, hogy a gép önműködően szabályozza a magasságát, tehát mindig laposan dolgozik, hogy megőrizze a leszüretelt szőlő minőségét.

Az új technológia megérkezett a Vegetal Odyssey elnevezésű farmra is. Egy szoftver segítségével a paraszt megtanulhatja, hogyan használjon távirányított repülőgépet, amely optimalizálja a műtrágya felhasználását. A termelők így sokkal jobban gazdálkodhatnak majd a műtrágyával és a növényvédőszerekkel. Kevesebbet kell használniuk ezekből, így a mezőgazdság kevésbé károsítja majd a környezetet – jósolta Julien Massonnat, a cég képviselője.

A pénzügyi válság után még nem látszik tisztán a világgazdaság jövője. Ezért különösen fontos szempont, hogy az agrárágazat – minden nehézsége dacára – sokaknak képes megélhetést adni, különösen fiataloknak. Ma is tizenegyezer betöltetlen munkahely van kizárólag a termelésben – árulta el az agrárexpó elnöke, Jean-Luc Poulain. A mezőgazdaság tehát állásokat teremt.

Köztudott, hogy a mezőgazdaság fejlődése nagyban hozzájárult az európai kultúra kialakulásához. És bizonyosra vehetjük, hogy az agráriumnak kulcsszerepe lesz jövőnk formálásában is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zöldebb mezőgazdaságot szeretne az Európai Parlament

Japán az újjászületési képességével segít Ukrajnának

A hajóutazási szektor a zöld átmenet útján