Hszi Csin-ping kínai elnök és Alekszandar Vucsics szerb államfő várhatóan mintegy 30 kétoldalú megállapodást írnak alá.
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett kedd este Belgrádba Hszi Csin-ping kínai elnök, akit Alekszandar Vucsics szerb államfő fogadott – többek közt Milos Vucevic miniszterelnök, Marko Duric külügyminiszter és Tomislav Nikolic volt szerb elnök kíséretében – a repülőtéren.
A 400 fős küldöttséggel érkező Hszi és Vucsics a tervek szerint többmilliárd dolláros kínai befektetésekről, valamint újabb együttműködési lehetőségekről tárgyal, a delegációk tagjai várhatóan mintegy 30 kétoldalú megállapodást is aláírnak.
Hszi utoljára 2016-ban járt Szerbiában, Vucsiccsal akkor kétoldalú stratégiai megállapodást kötöttek, tavaly pedig Pekingben 18 egyezményt – egyebek mellett egy szabadkereskedelmi megállapodást – írtak alá.
A kínai elnök Franciaországból utazott Szerbiába, ahonnan majd Magyarország felé veszi az irányt: Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök fogadja. Egyes megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a nagysebességű Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése – a szerbiai szakasz még az év vége előtt elkészül – kínai hitelből valósul meg.