A jobboldali olasz kormány megváltoztatta Olaszországot és most az ország nemzetközi szinten is megmutathatja, hogy meg tudja változtatni Európát" - jelentette ki az olasz miniszterelnök.
Giorga Meloni az általa vezett Olaszország Testvérei párt pescarai kampánynyitóján egyúttal közölte, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon. Bejelentésének külön súlyt ad, hogy ő vezeti az Európai Parlamentben az Európai Konzervatívok és Reformisták frakcióját, amely jobboldali európai politikai pártokat fog össze.
Meloni döntő csatának, történelmi fordulópontnak nevezte a következő EP-választásokat, amelynek célja, hogy Európa közelebb kerüljön a népeihez, vagyis jobbra mozduljon el. "A jobboldalnak európaiságból nem adhat leckét a baloldal, az egykori kommunista párt utódja, amely Moszkvát Brüsszellel váltotta fel" - hangoztatta.
A politikus ígéretet tett rá, hogy az olaszországi jobboldali kormánykoalícói mintájára fog jobboldali blokkot létrehozni az EP-ben.