NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

UNICEF: a háború miatt 4 millióval nőtt a szegénységben élő gyerekek száma

Ukrán nő eteti 9 hónapos gyermekét az ukrajnai Iziumban
Ukrán nő eteti 9 hónapos gyermekét az ukrajnai Iziumban Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews with AFP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Amennyiben nőnek az alapvető költségek, kevesebb jut egészségügyre és oktatásra.

HIRDETÉS

Az UNICEF hétfőn közzétett tanulmánya szerint az ukrajnai háború, annak gazdasági következményei és az ebből fakadó megélhetési költségek emelkedése az elmúlt hónapokban mintegy 4 millió gyermeket taszítottak szegénységbe Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.

A tanulmány megjegyzi, hogy ez 19 százalékos növekedés 2021 óta, és hogy a háborús konfliktus okozta gazdasági válságot a gyermekek sínylik meg a legjobban. 

A 22 országra kiterjedő jelentés szerint Oroszország (ahol a tavalyihoz képest 2,8 millióval több gyermek él szegénységben) az UNICEF által mért teljes növekedés csaknem háromnegyedét teszi ki. Ukrajnában félmillióval nőtt a szegénységben élő gyerekek száma (a jelentésben ezzel a második helyen áll az ország), Romániában pedig a tavalyihoz képest 110 ezer gyerek került a szegénységi küszöb alá. 

„Az ukrajnai konfliktus következményei súlyosan hatnak Oroszországra, mivel a háború miatt egyes alapvető termékekhez nehéz hozzájutni, az infláció miatt pedig eleve csökkent a megfelelő vásárlóerő – mondta az AFP-nek Adeline Hazan, az UNICEF franciaországi elnöke. Hozzátette: – Az UNICEF kongatja a vészharangot, és felszólítja a kormányokat, hogy nyújtsanak erős és rendkívüli készpénzes támogatást a legkiszolgáltatottabb gyermekes családok számára.”

Az ENSZ Gyermekalapja hangsúlyozta, hogy a gyermekkori szegénység sokak számára egész életük során fennmaradó állapot: a statisztikák szerint minden harmadik szegénységben nevelkedő gyerek felnőttként is szegény körülmények között él.

"Az egész régióban magukkal sodorják a gyermekeket a háború szörnyű következményei " - mondta Afshan Khan, az UNICEF európai és közép-ázsiai regionális igazgatója. Hangsúlyozta, hogy ha nem támogatják most ezeket a családokat és gyermekeket, akkor elveszik a jövőjük.

Az UNICEF szerint amikor az alapvető szükségletek költségei az egekbe szöknek, akkor csökken az egyéb szükségletekre, például az egészségügyre és az oktatásra fordítható pénz, minek köszönhetően a legszegényebb gyermekek kisebb valószínűséggel jutnak hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, és jobban ki vannak téve az erőszaknak, a kizsákmányolásnak és a bántalmazásnak.

A gyermekszegénység növekedésének következtében Kelet-Európában és Közép-Ázsiában 2022-ben további 4500 gyerek halhat meg az első születésnapja előtt, és 117 ezerrel több gyerek marad ki az iskolából.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Applikáció segít az ukrán gyerekek traumáinak feldolgozásában

Beleszólnának a saját jövőjükbe: megalakult a Gyerekek Közgyűlése

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására