Ki Georgia Meloni, miért tényező még Berlusconi? - Minden, amit tudni akart az olasz választásról

Access to the comments Kommentek
Írta: Pálfi Rita  & Andrea Carlo
Matteo Salvini, Silvio Berlusconi és Giorgia Meloni az olasz jobboldali blokk egyik kampányrendezvényén
Matteo Salvini, Silvio Berlusconi és Giorgia Meloni az olasz jobboldali blokk egyik kampányrendezvényén   -   Szerzői jogok  Alessandra Tarantino/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved   -  

Olaszországban szeptember 25-én, vasárnap előrehozott parlamenti választásokat tartanak.

Hogyan zajlanak az olasz választások, melyek a főbb pártok és jelöltek, és mi lesz a várható eredmény - választási kisokosunkból kiderül.

Miért tartanak Olaszországban előrehozott választásokat?

Olaszországban eredetileg jövő tavasszal tartottak volna parlamenti választásokat. Azonban Mario Draghi miniszterelnök július 21-i lemondása és a baloldali, jobboldali és centrista pártokat tömörítő nagykoalíciós kormány összeomlása miatt előrehozott választásokat kellett kiírni.

Nem minden kormányösszeomlás jár választás kiírásával. Maga Draghi is úgy lett olasz kormányfő, hogy a Giuseppe Conte által vezetett korábbi koalíció összeomlott 2021 januárjában, a koronavírus-járvány közepén. Conte a 2018. márciusi választások után állt a két populista párt, az Öt Csillag Mozgalom és az akkor még Északi Liga koalíciós kormányának az élére. 2019 nyarán koalíciós partnere, a Ligát vezető Matteo Salvini adott be ellene bizalmatlansági indítványt, és próbált ezzel előrehozott választásokat kicsikarni, melyek pártja győzelmét, és Salvini miniszterelnökségét eredményezhették volna. Számításai nem jöttek össze, Conte koalícióra lépett a baloldali Demokrata Párttal. Ez a szövetség szakadt szét 2021 januárjában. De ekkor sem az előrehozott választás lett a megoldás.

Draghit, az Európai Központi Bank korábbi elnökét kérték fel február 3-án, hogy álljon egy szakértői kormány élére.

Az elemzők világszerte elismeréssel nyilatkoztak Draghiról, amiért 2021-ben Olaszország élére állt, irányította a járvány utáni gazdasági fellendülést, aminek köszönhetően az Economist az "Év országa" címet adományozta Olaszországnak. Ez szembetűnő kontrasztot mutat a korábban kapott az "Európa beteg embere" címkével, amely az évek óta tartó lassú gazdasági növekedés után Olaszországot árnyékként kísérte.

A sors iróniája vagy éppen személyes bosszú, hogy Draghi kormányának bukását épp Conte váltotta ki. Az Öt Csillag Mozgalom volt ugyanis az a koalíciós párt, amely visszavonta támogatását a kormány 26 milliárd eurós csomagjától, amelyik az olasz családokat igyekezett volna megvédeni az elszabaduló inflációtól. A nézeteltérés a családoknak nyújtott támogatás mértékével volt kapcsolatos, de személyes okok is voltak mögötte. Conte ugyanis pártszakadástól tartott, miután Luigi Di Maio külügyminiszter, korábbi pártelnök júniusban elhagyta az Öt Csillag Mozgalmat, és nem volt egyetértés Ukrajna támogatásának kérdésében sem. A július 14-én tartott bizalmatlansági szavazást még túlélte Draghi, azonban egy héttel később már a kormánykoalíció két jobboldali pártja, a Silvio Berlusconi által vezetett Forza Italia és a Liga is bojkottálta a bizalmatlansági szavazást, ekkor mondott le, és ezért volt szükség az előrehozott választásokra.

A lemondás ahhoz is vezetett, hogy augusztusban kezdődött a választási kampány, abban a hónapban, amikor a legtöbb olasz a tengerpartra vonul.

A hőség és a nyaralás mellett a nyár és a kora ősz is kedvezőtlen időszak a választások szempontjából, mivel ilyenkor tárgyalják a költségvetési törvényt, amelyet végül az olasz parlament hagy jóvá.

Hogyan működik az olasz választási rendszer?

Az olasz politika a legtöbb külföldi szemlélő számára komplikált, rejtélyes és botrányokkal teli. A választási szabályok szövevényesek. Az új pártok gyorsan jönnek, majd szinte ugyanilyen gyorsan el is tűnnek, a viták és a korrupció évtizedek óta számos politikus karrierjét rendítették meg. És ahogy az már az előrehozott választás kiváltó okánál is látszott, nagyon ritka, hogy egy kormány végigvigye a megbízatását, ezért öt évnél gyakrabban vannak választások.

Az egyik oka a komplexitásnak az, hogy az olasz választási rendszer kombinálja az egyszerű és az arányos választási módszereket. A mandátumok nagyjából egyharmadát az előbbi, kétharmadát pedig az utóbbi modell alapján osztják ki. (Magyarországon is így van: pártlistás szavazatok és egyéni választókerületek vegyesen - a szerk.)

Kétkamarás parlamenti demokráciáról van szó, ezért az általános választáson dől el a képviselőház (Camera dei Deputati) és a Szenátus (Senato) összetétele.

Ahogy a legtöbb európai országban (Franciaországtól és Szerbiától eltérően) Olaszországban az elnök nem rendelkezik végrehajtó hatalommal. Nem is közvetlenül választják, hanem egy több fordulós, a választások más - és rendkívül titkos - fordulójában választják meg a képviselők, a szenátus és a régiók megbízottjai (összesen több mint ezren vannak).

Az ország politikai rendszerének keretei nagyjából változatlanok azóta, hogy 1947-ben köztársasággá alakult, azonban a választási törvények elég gyakran változnak. Ezúttal sincs ez másként, azaz 2018-hoz képest is van, ami változott.

Gregorio Borgia/AP
Sokat veszített támogatottságából a Liga és az Öt Csillag is 55 év alatt - a két párt választási plakátja római buszokonGregorio Borgia/AP

Ami változatlan: a választási rendszer továbbra is a koalíciókat részesíti előnyben az egyéni pártokkal szemben, és a többségi küszöböt a mandátumok 40%-ában határozza meg.

Az arányok tehát maradnak, viszont egy 2020-as népszavazást követően csökkentették a parlamenti helyek számát. Az olaszok mostantól nem 630, hanem csak 400 képviselőre szavaznak majd. A szenátorok száma szintén csökkent, 315-ről 200-ra.

Az évtizedek során bekövetkezett számos változás az egyik oka annak, hogy Olaszország politikai rendszere különösen instabil: az elmúlt 76 évben összesen 67 kormánya volt, azaz majdnem évente alakult új kabinet.

Tovább súlyosbította a problémát a nemzet társadalmi és gazdasági törékenysége, amit többek közt a széttöredezett kulturális örökség, az észak-dél ellentét és a külső támogatástól való függés okoz.

Berlusconi, megosztó személyiség és kormányzórekorder

Az elmúlt három évtized különösen ingataggá tette az ország politikai helyzetét. Az 1990-es évek elején, a korrupciós ügyekkel terhelt olaszországi nagy pártok összeomlását követő hatalmi vákuum Silvio Berlusconi médiamágnás hatalomra kerülését eredményezte. Megosztó vezetését aztán a 2010-es években tiszavirág életű koalíciós kormányok sora követte, miután senkinek sem sikerült többséget szereznie.

Berlusconi ellentmondásos személyisége mellett számos rekordot döntött, ő az eddigi egyetlen miniszterelnök, aki egy teljes 5 éves törvényhozási cikluson át szolgált 2001 és 2006 között (igaz, 2005-ben kabinetváltásra kényszerült). Második kormánya 1412 napon át irányított az országot, míg a negyedik 1287-et volt hivatalban. A Forza Italia vezetője összesen négy különböző kormány élén állt, és 3339 napot töltött a Chigi-palotában, azaz több mint kilenc évet.

A negatív rekord egyébként Amintore Fanfanié, akinek első kormánya 1954. január 19-től február 10-ig működött. Az olasz balközép-politizálás alapítója hatszor volt miniszterelnök, a többi alkalommal jóval tovább,  mint 22 nap.

Kik a legfontosabb pártok és jelöltek, kikre szavaznak az olaszok?

A felmérések szerint jelenleg az úgynevezett "jobbközép koalíció" (coalizione di centrodestra) vezet, amely négy pártot foglal magában, ebből a három legnagyobb a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (Fratelli d'Italia, FDI), Matteo Salvini (Északi) Ligája (Lega Nord, LN) és Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (Forza Italia, FI) pártja.

A közvélemény-kutatások szerint a legtöbb voksra Meloni pártja számíthat, ami azt jelenti, hogy ő lehet majd Olaszország első női miniszterelnöke.

A konzervatív, nacionalista erő, amely közvetlenül az Olasz Szociális Mozgalomhoz, egy Benito Mussolini halála után létrehozott neofasiszta párthoz köthető. Ezért az Olaszország Fivéreit rendszeresen ostorozták a fasizmushoz való kötődése miatt, amelyet a bírálói szerint a párt még mindig nem tudott lerázni magáról.

Andrea Mammone, a római Sapienza Egyetem professzora, az olasz szélsőjobboldali politikatörténet szakértője az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta, hogy a párt "összhangban van a neofasiszta hagyományokkal", és hogy "sok tagja pozitívan viszonyul Mussolini rendszeréhez".

A párt tagjai közül ketten valóban a diktátor közvetlen leszármazottai, és büszkén viselik vezetéknevét. Ráadásul egy 1996-ban előkerült interjúban a 19 éves Meloni "jó politikusnak" nevezi Mussolinit, aki "mindent megtett Olaszországért".

Mindazonáltal az FDI jelenlegi kiáltványa nem tartalmaz közvetlen utalásokat a fasizmusra, és a 2018-as programjához képest sokat enyhült azzal, hogy társadalmi problémafelvetéseit gazdaságiakkal cserélték fel. Meloni viszont még mindig erősen jobboldali retorikai stílust alkalmaz, melyben "Istent, a hazát és a családot" hangsúlyozza.

A nyár elején egy spanyolországi szélsőjobboldali gyűlésen az "LMBT-lobbik" és az "iszlamista erőszak" ellen szólalt fel.

Mellette áll koalíciós kollégája, Salvini, akinek egykori üstökösszerű hatalomra jutását Meloni háttérbe szorította. Pedig az Északi Liga 2019-ben akkora támogatottsággal bírt, hogy koalíciós partner nélkül elérte a 40 százalékos többségi küszöböt.

Az Északi Liga az 1990-es években indult elszakadási mozgalomként, amely Olaszország virágzó északi régióinak függetlenségét követelte. Salvini a 2010-es évek közepén kezdte átformálni nacionalista erővé.

Mostani választási programja összhangban van a régóta tartó bevándorlásellenes védjegyével, komoly megszorításokat ígér az illegálisan érkezőkkel szemben ("Stop agli Sbarchi", azaz "a csónakon érkezők megállítása").

Meloni és Salvini között feszültséget teremthet, hogy utóbbi régóta csodálója Vlagyimir Putyinnak, van róla egy 2017-es fotó, amin az orosz elnök arcát ábrázoló pólót viselt. Az olasz politikus a magyar kormányfőhöz hasonló kettős álláspontot hangoztat: ellenzi Ukrajna megszállását, és elhatárolódik a Kremltől, de közben azt is állítja, hogy a szankciók jobban sújtják az olaszokat, mint az oroszokat. Salvini a háború elején ellátogatott egy, az ukrán határhoz közeli lengyel városba, ahol a polgármesterrel közös sajtótájékoztatójukon egy putyinos pólóval emlékeztetett múltbéli Moszkva-kötödésére.

A harmadik nagy jobboldali párt a Forza Italia, a fent már említett Berlusconi pártja.

A párt programja talán mérsékeltebb, mint koalíciós szövetségeseié, de továbbra is nagy érdeklődés veszi körül a személyes botrányai miatt, kezdve a 2013-as adócsalási ítélettől a kiskorúak szexuális szolgáltatásainak igénybevételével kapcsolatos vádakon át a Putyinnal való több évtizedes barátságáig.

Intő jel ez utóbbival kapcsolatban a volt kormányfő csütörtöki nyilatkozata az olasz köztévében. Az olasz politikus arról beszélt, a hivatalos orosz megfogalmazást használva, hogy Vlagyimir Putyint "belekényszerítették a katonai műveletbe". Berlusconi azt is mondta, hogy Moszkva terve az volt, hogy egy hét alatt bevegyék Kijevet, és a demokratikus úton megválasztott ukrán elnök, Zelenszkij helyére "egy tisztességes emberekből álló kormányt" tegyenek, majd egy hét múlva távozzanak. Szavai óriási botrányt kavartak a választási kampány hajrájában.

Bár Berlusconi támogatóinak köre jelentősen összezsugorodott az elmúlt években, és csak a harmadik erő a koalícióban, Meloninak és Salvininek szüksége lehet Berlusconira ahhoz, hogy meglegyen a koalíció többsége. Ez azt jelenti, hogy lehet a Forza Italia a mérleg nyelve.

A politikai spektrum másik oldalán a balközép koalíció (coalizione di centrosinistra) áll. Legnagyobb ereje a Demokrata Párt (Partito Democratico; PD), amelyhez számos más, különböző progresszív álláspontot képviselő kis párt csatlakozik.

AP Photo/Domenico Stinellis, File
Enrico Letta, a Demokrata Párt vezetőjeAP Photo/Domenico Stinellis, File

A PD-t jelenleg Enrico Letta professzor vezeti, aki 2013 és 2014 között már volt Olaszország miniszterelnöke.

A párt mérsékelt, Európa-párti álláspontot képvisel, és hevesen szemben áll Putyinnal, ellenzi az ukrajnai háborút. Nyíltan támogatja az LMBT-jogokat is, beleértve az azonos neműek házasságát és a homofóbia elleni törvényhozást.

A Demokrata Párt különösen óva int az Olaszország Fivérei felemelkedésétől, amelyben egy önkényuralmi hullám felszabadításának veszélyét látja.

A populista Öt Csillag Mozgalmat a humorista Beppe Grillo és a digitális vállalkozó Gianroberto Casaleggio alapította 2009-ben, mint a rendszerszintű korrupció ellen küzdő, alulról szerveződő, a fennálló rendszer ellen harcoló erőt.

A párt 2010-es évekbeli felemelkedése az euróövezeti válság és Olaszország hanyatló társadalmi-gazdasági körülményeinek hullámhegyét lovagolta meg. Mind a 2013-as, mind a 2018-as parlamenti választásokon a legjobban szereplő párt volt.

Azonban a mozgalmon belüli belső megosztottság - különösen a korábbi pártvezető, Luigi di Maio távozása a balközép felé és a párt egyre inkább intézményesülő imázsa csökkentette populista vonzerejét. A közvélemény-kutatások szerint a párt 2018 óta választóinak több mint a felét elveszítette.

Mit mondanak a közvélemény-kutatók: ki fog nyerni?

Az olasz politika köztudottan kiszámíthatatlan, és a közvélemény-kutatások az elmúlt években nagymértékben hullámzóak voltak.

Vegyük például a tíz évvel ezelőtti felméréseket, akkor Berlusconi pártja volt Olaszország legnagyobb pártja, öt évvel ezelőtt Matteo Salvini Ligája, most pedig Meloni Olaszország Fivérei pártja, amely 2018-ban mindössze a szavazatok 4%-át szerezte meg. Közben a 2013-as és a 2018-as nyertes Öt Csillag Mozgalom vasárnap várhatóan a dobogóra se fér fel.

Ha hinni lehet a felméréseknek, akkor Meloni lesz Olaszország első női miniszterelnöke. A római politikusnő vezeti a legnagyobb pártot a jobboldali koalícióban, amely 46-48%-os szavazati arányt ért el a kutatásokban - ami jóval a többséghez szükséges 40%-os küszöb felett van.

Meloni pártja önmagában 24-26%-on áll, míg a Liga és Berlusconi pártja 12-14%-on, illetve 7-9%-on.

A balközép koalíció lemaradva 27-29% körül mozog, a Demokrata Párt pedig 22-24%-on áll. Az Öt Csillag Mozgalom jelenleg a voksok 13-14%-ára számíthat, míg a centrista "Harmadik Pólus" blokk 5-7%-os eredményt érhet el.

Mindazonáltal a bizonytalanságot növeli az, hogy idén különösen magas a bizonytalan szavazók aránya, és a választópolgárok 41%-a nem tervezi, hogy elmegy szavazni.

A baloldal különösen a fiatal szavazókat igyekszik megnyerni, hogy a baloldal javára billentsék az eredményeket. Ráadásul Olaszországban a választások előtti két hétben már nem közölnek felméréseket, ezért azok, akik az utolsó pillanatban döntenek, vagy változtatják meg a véleményüket, már csak az eredményben "jelennek meg".