Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Belgiumban az árak befagyasztása helyett inflációkövető bérekkel védik a családokat

Access to the comments Kommentek
Írta: Zsíros Sándor
Belgiumban az árak befagyasztása helyett inflációkövető bérekkel védik a családokat
Szerzői jogok  Euronews   -  

Belgiumban, Európa más országaihoz hasonlóan rekordméreteket öltött az infláció. Azonban a Benelux országban hosszú évek óta az áremelkedésekhez igazítják a béreket. Emiatt egy átlagos belga alkalmazott, vagy nyugdíjas járandósága közel bruttó 3,5 százalékkal nőtt idén januárban. A munkaadók azonban elégedetlenek a rendszerrel, amely szerintük rontja a cégek versenyképességét.

1983 óta, vagyis közel negyven éve nem volt ilyen magas az infláció Belgiumban, mint most: éves szinten 7,59 százalék. Stábunk egy brüsszeli szupermarketben érdeklődött a vásárlóktól a helyzetükről: lényegében mindenki nyomasztónak érzékeli az árak száguldását.

"Az összes ár felment. A benzin, az összes árucikk, ez nagyon nehéz az embereknek, hiszen nagyon sokan még munkát sem találtak a koronavírus-járvány miatt" - mondta egy vásárló.

Egy kisboltos azt mondja, a magas árak miatt neki is kevesebb haszna marad például a sörön.

"Dobozonként 16 centtel ment fel a sör ára. De mi nem emelhetünk ennyit. A vásárlók már így is dühösek" – mondta a kiskereskedő.

Az áremelés rekordmértékű fizetésemelést hozott Belgiumban

A belga polgárok sok téren érzékelik a száguldó inflációt. Azonban egy régóta működő rendszer, a fizetések automatikus emelése, vagyis indexálása védi a fogyasztókat: Minden év decemberében kiszámítják az alapvető termékek áremelkedésére vonatkozó úgynevezett "egészségügyi indexet". És minden januárban az alkalmazottak, illetve nyugdíjasok bruttó járandóságát, valamint a családtámogatási és a szociális juttatásokat is ekkora arányban emelik meg. Emiatt Belgiumban, más európai országokkal ellentétben a bérek is emelkednek, ha nő nőnek az árak. Így az országban a tavalyi átlagos 2,36 százalékos infláció után idén januárban a legtöbb alkalmazott fizetése bruttó 3,5 százalékkal nőtt. Ilyen mértékű emelésre az elmúlt tíz évben nem volt példa. Ez a módszer segíti a bérek vásárlóértékének megőrzését. A lakásbérleti díjak is automatikusan ugyanilyen mértékben növekednek.

Az alkalmazottnak áldás, a cégeknek átok az indexálás

Ugyanakkor ez a rendszer nagy terhet ró azokra a cégekre, amelyeknek évről évre ki kell fizetniük az emelkedő fizetéseket. Az ország munkaadói, vagyis a vállalkozásai szeretnének megszabadulni az automatikus indexálástól, mert szerintük ezzel a cégek veszítenek a versenyképességükből. A Flamand Vállalkozások Hálózata (VOKA) nevű érdekképviseleti szervezet például szeretné megváltoztatni a rendszert. Az ugyanis szerintük árt a cégeknek.

"Ez a rendszer árt a versenyképességünknek. Hosszútávon beszélnünk kell az automatikus indexálásról és a bérek emeléséről a szakszervezetekkel" - mondta Hans Maertens, VOKA nevű érdekképviseleti szervezet igazgatója az Euronewsnak.

Korábban a belga kormányfő is felvetette már, hogy át kellene alakítani az indexálást. Azonban nagyon nagy az ellenállás. Nem csak a hagyományosan erős szakszervezetek, hanem a baloldal is megőrizné azt.

"Az energiaárak és az élelmiszerárak és a létszükségletnek számító termékek árának növekedésével párhuzamosan nagyon fontos az, hogy az emberek továbbra is hozzájussanak a szükséges dolgokhoz. Ez az oka annak, hogy alapvető fontosságúnak tartjuk ezt az elvet, ami lehetővé teszi a bérek, a juttatások és a nyugdíjak hasonló mértékű emelését, mint ahogy az alapvető termékek ára emelkedik" - mondta a Szocialista Párt parlamenti frakcióvezetője, Ahmed Laaouej.

Bárki is próbálja majd megszüntetni az automatikus béremeléseket Belgiumban, több millió alkalmazottal kerül majd szembe. Európában egyébként még hasonló indexálási rendszer működik Luxemburgban, Cipruson és Máltán is.