NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Josep Borell: „Az EU kész segíteni Ukrajnát”

Josep Borell: „Az EU kész segíteni Ukrajnát”
Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az EU külügyi főképviselője a frontvonalra is ellátogatott ukrajnai látogatása során.

HIRDETÉS

Az Európai Unió mindent megtesz azért, hogy segítse Ukrajnát – biztosította Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője Luhanszkban. Az ukrajnai látogatáson résztvevő Borell emellett ismét elmondta, nem tartja helyesnek, hogy az EU-t kihagyják az Ukrajnáról szóló, az Egyesült Államok részvételével zajló egyeztetésekből, így az uniónak alig van mozgástere az orosz-ukrán konfliktusban.

„Először is, minden Ukrajnáról szóló vitába be kell vonni Ukrajnát. Ezen kívül nem beszélhetünk Európa biztonságáról, ha a konzultációban Ukrajna és az EU nem vesz részt” – mondta Borrell.

Az EU külügyi főképviselője a kelet-ukrajnai frontvonalra is ellátogatott, jelenléte – szakértők szerint – fontos jelzés az Ukrajnáról szóló jövő heti, amerikai-orosz tárgyalás előtt, amelytől viszont nem sokat vár a párizsi Jacques Delors Intézet szakértője, Cyrille Bret.

„Aligha merül fel bármi új. Üres szócséplésre, elhúzódó krízisre és félmegoldásokra számítok. A megbeszélés nem Európáról és nem is Ukrajnáról szól, hanem arról, hogy Vlagyimir Putyin emlékeztesse az orosz népet arra, hogy Oroszország még mindig nagyhatalom” – vélekedik Bret.

A genfi tárgyaláson minden bizonnyal szóba kerülnek Oroszországnak a NATO-hoz intézett követelései, többek közt, hogy Ukrajna a jövőben ne működhessen együtt az észak-atlanti szövetséggel. Az amerikai-orosz csúcs után a NATO nagyköveti szintű rendkívüli ülés keretében tárgyal Oroszországgal a témáról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem várnak komoly eredményt a genfi Ukrajna-csúcstól

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak