NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szívesen látják az Európai Néppártban Márki-Zay Péter mozgalmát, majd pártját

Márki-Zay Péter és Donald Tusk Varsónan 2021. december 2-án
Márki-Zay Péter és Donald Tusk Varsónan 2021. december 2-án Szerzői jogok Donald Tusk's office
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Erről Donald Tusk, a pártszövetség elnöke beszélt Varsóban a magyar ellenzéki miniszterelnökkel folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.

HIRDETÉS

Márki-Zay Péter mozgalma, egy remélt ellenzéki győzelem után pártja szívesen látott partner lesz az Európai Néppártban - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, miután Varsóban tárgyalt Márki-Zay Péterrel, a magyar ellenzék közös kormányfőjelöltjével csütörtökön.

"Beszélgettünk arról, hogy mik a közös vonásaink ellenzéki mozgalom vezetőjeként, és az egyik fő témánk az volt, hogy miként működhetünk együtt az Európai Néppárt keretein belül" - mondta a találkozó után tartott sajtótájékoztatón Tusk.

Reméljük, hogy miután megnyeri a választásokat jövő áprilisban Márki-Zay Péter, és jövőbeli pártja belép az Európai Néppártba.

Nagyon fontos, hogy legyen Magyarországon egy megbízható, a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerünk.
Donald Tusk
az Európai Néppárt elnöke

Tusk szavait arról, hogy a magyarországi ellenzék győzelmének szurkol, megosztotta a Twitteren az Európai Néppárt is. A lengyel politikus szerint a mostani kampány a legfontosabb Magyarországon a kommunizmus bukása óta.

Közös pontként többek közt a jogállamiságot és a korrupció elleni harcot emelte ki. "Egy közös célunk van, hogy Magyarország és Lengyelország térjen vissza száz százalékig a demokratikus családhoz, a hagyományos értékek tiszteletben tartásával, de európai szabályokat is betartva" - fogalmazott a lengyel ellenzéki vezető. Tuskot október 24-én választották meg a Polgári Platform, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének, a lengyel belpolitikába való visszatérése miatt már nyáron bejelentette, hogy távozik a Néppárt éléről.

Márki-Zay arról beszélt, hogy sok közös vonása van Lengyelországnak és Magyarországnak, főleg, mikor a szabadságért való küzdelemről van szó. A két ország gazdasági fejlődését összehasonlítva azt hangsúlyozta, hogy Lengyelország jobb helyzetben van, mert ott rövidebb ideje van hatalmon autoriter kormány.

Orbán Viktor magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy 'elárulja az európai értékeket és Putyin érdekeit szolgálja.

A két politikust kérdezték az EU Bíróságának főtanácsnoki indítványáról, mely elutasította a magyar és lengyel kormány érveit a jogállami mechanizmus ellen. Mivel a végső ítélet általában azonos ezzel a jogi szakvéleménnyel, ezért várhatóan az év végén, vagy jövő év elején bejelentett ítélet sem lesz más, és ez azt jelenti, hogy leállíthatja az EU-s pénzek folyósítását az Európai Bíróság.

"Megértjük ezt a döntést. Igen Magyarországnak szüksége van az EU-s támogatásokra, de ezen nem kerülhetnek Orbánhoz és a családjához, barátaihoz, nem lophatják el ezeket - válaszolta Márki-Zay.

Tusk három fontos lengyel kormánypárti politikust tart felelősnek (Kaczynski, a kormánypárt elnöke, Morawiecki kormányfő és Ziobra igazságügyminiszter) azért, hogy hónapok óta fagyasztva van a helyreállítási alapok ügye, és még nem érkezett meg ezekből a támogatásokból semmi. Hozzátette, hogy Európában és Lengyelországban is keresik a módját annak, hogy miként lehetne ezt a blokkolást feloldani, hogy ez a pénz eljuthasson a lehető leggyorsabban Lengyelországba.

Hölvényi: reméljük, hogy Tusk nem teszi tönkre az Európai Néppártot

A néppárti frakcióban jelenleg egyedüli magyarként politizáló Hölvényi György a Twitteren kritizálta a két politikus találkozóját. Szerinte Márki-Zaynak a szociáldemokrata vagy a liberális-centrista frakció felé kellene pozicionálni magát, nem az EPP felé.

A KDNP politikusa bejegyzésében éles hangon ír Tuskról, "akitől nem várnak sokat", és remélik, hogy "az élet gyorsan megoldja a problémáit", és a lengyel politikus "nem fogja tönkre tenni az Európai Néppártot".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A néppárti Manfred Weber szerint Orbán Viktor nagyon megváltozott

Máltai néppárti politikusnő lehet az EP új elnöke

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát