NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Orbanizációtól" tartanak a szlovén újságírók

"Orbanizációtól" tartanak a szlovén újságírók
Szerzői jogok JURE MAKOVEC/AFP
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Újságírók és sajtószabadsággal foglalkozó szervezetek együttesen fejezték ki aggályaikat, amiért a szlovén kormány idén év elejétől megvonta az állami támogatást az ország médiapiacának egyik fő erőforrásától, a szlovén sajtóügynökségtől.

HIRDETÉS

Több médiaügynökség szerint a sajtószabadság és az újságírás jövője is komoly veszélyben van Szlovéniában. Újságírók és sajtószabadsággal foglalkozó szervezetek együttesen fejezték ki aggályaikat, amiért a kormány idén év elejétől megvonta az állami támogatást az ország médiapiacának egyik fő erőforrásától, a szlovén sajtóügynökségtől.

"A kollégák 10 százaléka már elment a bizonytalan helyzet miatt. Mi pedig, akik maradunk, hogy harcoljunk az autonómiához való jogunkért, a függetlenségünkért, hónapról hónapra úgy jövünk be, hogy nem tudjuk, meddig fogunk tudni dolgozni” - mondta a sajtóügynökség egy újságírója, Mihael Šuštaršič.

A miniszterelnök kemény bírál a Twitteren

A szlovén miniszterelnök, Janez Janša személyesen többször is támadta Twitteren az újságírókat, magát a szakmát is kemény kritikával illette.

„Janša gyakorlatilag zaklatja Twitteren az embereket. Az üzenetei abuzívak, ránk akar ijeszteni, el akar minket hallgattatni, hogy ne merjünk az igazságról beszélni, ami valójában történik Szlovéniában és világban” - fogalmazott Mihael Šuštaršič.

A sajtószabadsággal foglalkozó szervezetek és újságírói csoportok koalíciójának új jelentése szerint romlott a sajtószabadság helyzete Janša hatalomra kerülése óta.

"Orbanizációtól" tartanak

A szervezetek attól tartanak, Szlovéniában is hasonló sorsra jut a média, mint Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnök kormányzása alatt.

Aggódik a szlovén diákrádió is, amely Európa egyik legnagyobb és legrégebbi független diákrádiója.

"Szerintem a médiatérben most felgyorsítják Szlovénia 'orbánizációját - vagyis nem fogják támogatni azokat a médiumokat, amelyek bármilyen módon kritizálják a kormány munkáját" - fogalmazott Robert Mohorič, a Radio Študent munkatársa.

Szlovén kormány: a dokumentációval volt gond

A szlovén kormány azt válaszolta az Euronews megkeresésére, hogy "módjukban áll jogszerűen visszakövetelni a már kifizetett összegeket, amennyiben a szlovén sajtóügynökség nem adja át a pénzügyi műveleteiről szóló dokumentumokat, amelyekre a kormánynak szüksége van az értékeléshez.”

A szlovén kormány azért hajtotta végre a szerződés egy záradékát, mert állítása szerint az STA megtagadta a kért dokumentáció átadását. Ezt azonban a sajtóügynökség tagadja.

Ez az ügy pedig feltehetően beárnyékolja Szlovénia most kezdődő és év végéig tartó EU-elnökségét.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lemondott a kiéheztetett szlovén hírügynökség vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá