NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szájer József elismerte, hogy ott volt a "házibulin"

Szájer József
Szájer József Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A képviselő azt írja, vállalja a felelősséget az esetleges szankciókért, elismeri, hogy hibázott. Drogot azonban nem fogyasztott.

HIRDETÉS

Elismerte Szájer József fideszes EP-képviselő, hogy részt vett azon az illegális összejövetelen, amelyet a belga sajtó orgiaként azonosított. Szájer József elnézést kért, de közölte, drogokat nem fogyasztott.

Elismerte Szájer József, hogy róla írt a belga HNL lap a mai cikkében. Ebben az állt, pénteken egy orgiát számoltak fel a rendőrök Brüsszel belvárosában. A beszámoló szerint a magyar képviselő szökni próbált, egy ereszcsatornán át lemászott a lakásból. Ám a rendőrök feltartóztatták. A képviselő közleményében így fogalmazott:

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek."

Szintén a belga sajtó közölte azt, hogy a lakásban kábítószert is találtak. Erről Szájer József így írt:

"Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem."

Belgiumban szigorú kijárási és gyülekezési korlátozások vannak. Ezek megszegéséért vállalja a felelősséget a képviselő.

"Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom. Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék" - tette hozzá.

Szájer József vasárnap még azzal indokolta a távozását, hogy belefáradt a politikai csatározásokba.

"Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcra kész állapotban kell lenniük" - indokolta távozását a képviselő.

A Fidesz-KDNP delegációja így búcsúzott Szájer Józseftől vasárnap.

"Személye európai uniós csatlakozásunk, 2004 óta meghatározta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának munkáját, amelynek vezetője, később elnöke lett, és képviselőcsoportunk irányvonalának alakításáért mind a mai napig felelősséget vállal. Szájer József a legismertebb és legelismertebb magyar európai parlamenti képviselővé vált."

Szájer József beismerő közleményét egyébként már nem a Fidesz EP-képviselőinek oldalán, hanem a személyes weboldalán közölte, ami egy időre össze is omlott a hatalmas forgalom miatt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"Azt hiszik, bármit megtehetnek" - politikusok, akik tesznek a Covid-szabályokra

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét