NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Litvánia volt elnöke szerint az EU-nak leginkább saját magával kell törődnie

Litvánia volt elnöke szerint az EU-nak leginkább saját magával kell törődnie
Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Arató László
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Litvánia volt elnöke szerint az EU-nak leginkább saját magával kell törődnie. Dalia Grybauskaitė azt mondta, hogy mindegy, ki lesz a következő amerikai elnök, Európának növelnie kell függetlenségét és önállóságát.

Európának egy együttműködőbb amerikai elnökre van szüksége a volt litván államfő szerint. Dalia Grybauskaitė szerint ugyanakkor az EU-nak is többet kell tennie saját érdekeinek megvédéséért, mert a világ közben megváltozott. Effi Koutsokostas az Euronews brüsszeli stúdiójából beszélgetett Dalia Grybauskaitėval, aki Vilniusban várta hívásunkat.

HIRDETÉS

- Brüsszelben továbbra is mindenki visszatartja a lélegzetét, és aggódó szemekkel figyeli az amerikai választásokat, amelyet úgy írnak körül, mint az úgynevezett globális rend jövőjének meghatározó eseménye. Elnök asszony, látjuk, hogy ez a verseny meglehetősen szoros. Donald Trump jelenlegi elnök eddigi eredménye felülmúlta az összes közvélemény-kutató jóslatát. Mit mondhatnak nekünk eddig ezek a részeredmények?

- Igen, a közvélemény-kutatások nem túl megbízhatóak abból a szempontból sem, hogy a választási rendszer eltér Európától. Nem a közvélemény-kutatások tükrözik a választások valódi helyzetét, hanem az elektori szavazatok, melyeket egyik vagy másik induló kaphat. És ez óriási különbség. Európában természetesen azt szeretnénk, ha az elnök együttműködőbb lenne, pozitívabban állna a transzatlanti kapcsolatokhoz, és nem szervezne Európa elleni kereskedelmi háborúkat.

- Most az Atlanti-óceán ezen az oldalán azt látjuk, hogy az első üzenetek nem ezt tükrözik. Az első reakciók között volt, hogy a szlovén miniszterelnök már gratulált Donald Trumpnak anélkül, hogy az összes szavazatot megszámolták volna.

- Úgy gondolom, hogy ez hiba volt. Ahhoz, hogy megtiszteljük bármely ország bármely választását, türelemre van szükségünk és csak akkor gratulálunk, miután a végeredményt kihirdették.

- Aggódik-e amiatt, hogy az Egyesült Államok további folytatja kivonulását a NATO-ból, miután ez belső megosztottságot okoz az országban.

- Ami az én régiómat illeti, tehát a balti államokat és Lengyelországot, mindkét elnöktől elkötelezettséget várunk, mert mindketten kijelentették, hogy számukra fontos a régiónk védelme Oroszország velünk szembeni esetleges agresszív magatartása miatt.

- De az elmúlt négy évben azt tapasztaltuk, hogy Trump adminisztrációja kihátrált sok nemzetközi együttműködésből, a NATO-ból, a Kereskedelmi Világszervezetből és máshonnan is. Aggódik amiatt, hogy az elmúlt 75 évben kiépített európai biztonsági háló elvész?

- Nem hiszem, hogy minden elvész, ha Trump elnök hivatalában marad. Csak rossz lesz látni az Egyesült Államokat saját elszigeteltségében. Vagy a károk kezelése során, ami globális szempontból elvárható a jó hírnév védelme érdekében. És természetesen, függetlenül attól, hogy ki nyer, Biden vagy Trump, Amerika megváltozott, megváltozott a globális környezet, ezért nekünk is többet kell fektetnünk a biztonságunkba, a függetlenségünkbe és az önállóságunkba. Ez a cél Európa számára, ebből a szempontból nem számít, hogy ki nyer.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására