NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Új fegyverkezési verseny jöhet

Új fegyverkezési verseny jöhet
Szerzői jogok 
Írta: Andrei Beketov
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Egyesült Államok megelőző csapásokkal fenyeget, az oroszok szerint viszont Amerika kezdte a fegyverkezést

HIRDETÉS

Fegyverkezési versenybe hajszolhatja Oroszoszágot és a nyugatot az új orosz rakétaprogram.

A NATO-főtitkár a héten arra figyelmeztetett, hogy az új fegyverek tesztelése sértheti a nemzetközi szerződéseket.

Moszkva ezekkel próbálja távol tartani a NATO-t a Baltikumtól – mondta egy szakértő.

"Oroszországnak gyaníthatóan nagy rakétaarzenálja van azon a környéken, de az új 500 kilométeres hatósugarú rakétákkal elérhetik az egész Baltikumot és így tiltott övezetté tehetik azt a szövetség számára. Szerintem a NATO erről nem akar beszélni. Meg kellene erősíteniük a saját rakétarendszerüket" - mondta a Jane's Defence szakértője, Brooks Tigner.

Viszont Oroszország is a nemzetközi szerződések megsértésével vádolja a NATO-t. 

Erről egy orosz szakértő beszélt.

"A romániai bázisokon a NATO Tomahawk cirkálórakétát is telepíthet. Oroszország szerint ez sérti a szerződést, hiszen ez valójában egy elhárítórendszernek álcázott támadóeszköz. Erre válaszolt Oroszország. Mindkét fél beleragadt ebbe a konfliktusba" - mondta Pavel Felgenhauer.

Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov 1987-ben írta alá az atomfegyverek teljedését gátló szerződést. De most új fegyverkezési verseny fenyeget.

"A szerződés nagy rombolóképességű fegyvereket tiltott be Európában. Ezek újbóli elterjedése visszaküldené a kontinenst egy olyan bizonytalan korszakba, amely mindkét félre veszélyes és pusztító lenne" - mondta Bruno Lété, a German Marshall Fund elemzője.

Az Egyesült Államok megelőző csapásokkal fenyegette meg Oroszországot.

Újságíró • Zsíros Sándor

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lesz-e rakétatelepítés Európába?

Milliárdos üzletet kötött Putyin Indiával

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak